Kábult ország, esett ország,
te rablóknak szabad préda,
sirasd magad: miért is vagy
szolgalelkek ivadéka?
Bilincstürő, bilincsváró
voltál tegnap s vagy te ma is,
esküdtél a sötét éjre,
s minden másra, ami hamis.
Nem láttad a magad útját,
úgy gubbadtál hallgatagon.
Csak a jászol kellett néked,
hogy légy mindig boldog barom.
Minden jó volt, ahogyan volt,
s nem kellett már egyéb néked:
csak a mázsás szónoklatok
s legyen borod, eleséged.
Leányaid? asszonyaid? Csúffá
tették ten hírneved,
így lett bordélyház az ország,
mely ezer évig vétkezett.
S a pipogyák férfihada? Csak
szavában vala bátor.
Nem voltak ők húsból-vérből,
Inkább voltak korhadt fából.
Intő példa nem segít már: úgy
tünsz el a forgószélben,
mint ősszel a légy, mint a távol
lebukó nap az égen.
(Diárium. 1946. január-március. p. 16.)
