Csorba Győző két története Galsairól

"Azt már talán említettem, hogy őt [Galsai Pongrácot P. L.] én érettségije után ismertem meg, amikor Rubin Szilárddal együtt eljött egy összejövetelre, amit még az Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszervezete rendezett. Ő hozzám bizalmas volt, ami persze nem jelent semmi különösebbet, mert máshoz is bizalmas volt. Például amikor nekem elmondta valami csínyét, és megesketett, hogy senkinek a világon ne mondjam el, félóra elteltével már találkoztam valakivel, akinek első dolga volt, hogy megkérdezze: „Hallottad, mit csinált már megint ez a marha Galsai?” És hallhattam azt, aminek titokban tartására néhány perccel azelőtt Galsai becsületszavamat kérte. Hát akkor láttam, hogy Galsai milyen szigorúan tartja a saját titkát.

Akkor még volt itt egy honvéd altiszti iskola, mégpedig a mostani orvosegyetemi központnak a helyén. Pongrácot oda hívták meg tanárnak. Már elvégezte a bölcsészetet Pesten, de mikor visszajött Pécsre, még nem államvizsgázott. Azt hiszem, nem volt még tanári diplomája, de hát ebbe az iskolába így is jó volt, irodalmat tanított. Ha szükséges volt, akkor éppen kémiát is. Azt mondta, hogy óra előtt elolvasta a könyvet, és a tanítványainak elmondta. Ezzel a szokásos módszerrel ő mindig egy órával a tanítványai előtt járt. Ez ugye a „kiemeléses” korszak volt; arra törekedtek, hogy minél több munkást vegyenek be. Paraszt, suszter, kárpitossegéd, mit tudom én, alkalmi munkás, mindenki ott volt. Szegényeknek semmi fogalmuk nem volt a kémiáról, Galsai meg elmagyarázta nekik. De mondom, irodalmat is tanított.

Egyetlen szovjet könyvet olvasott el, mégpedig Pantyelejev A futár című kisregényét. Vékony kis kötet volt, és tovább vékonyította a szöveget az, hogy az elején egy-egy teljes oldalas rajz volt a szereplőkről. Galsai, akinek remek humora volt, a honvédiskolában is ezt a könyvet tanította, és az üdülőszállóban is rendszeresen ezzel lépett fel. Amikor megkérdeztük, „Hogy tudsz te a szovjet irodalomról ennyit beszélni, hát honnan ismered őket?”, így felelt: „Azt mondom, ugye, hogy a Szovjetunióban nagyon sok író van. Azok rengeteg könyvet írnak. Énnekem mindegyik közül legjobban Pantyelejev A futár című műve tetszett.” És valóban, drámai módon elmesélte az üdülővendégeknek, hogy miről szól ez a könyv, A futár. Különben például mikor egyszer elmentünk a főiskola igazgatójának, Pataki Lászlónak a lakására, és ott meglátta Azsajev Távol Moszkvától című, irdatlanul vastag könyvét, harsogva nevetni kezdett. Kérdeztem, hogy mi történt. „Most képzeld el, hogy itt van ez a Pécs, abban van egy lakás, és abban a lakásban van egy ember, aki ezt az Azsajevet olvassa…” Ezen nagyon nevetett."

 

"Én ebben látok örömet, hogy sikerült néhány embert elindítanom, segítenem. Nem szabad megfeledkezni Kalász Mártonról, Galsai Pongrácról. Ez utóbbival ugyan mindig böllenkedő viszonyban voltam, de szintén hallgatott rám. Galsai itt-ott kicsit – hogyan mondjam – lódított, de azt hiszem, kevés ember volt, és most is kevés van, aki például a lírát olyan mélyen értette, mint ő. Semmi fogalma nem volt különben a versről. Azt mondta nekem egyszer: „Hogy lehet, hogy te azonnal észreveszed, ha a vers zökken? Én, ha két sort egymás alá tesznek, és az egyik négy szótagos, a másik tizenkilenc szótagos, akkor se veszem ezt észre.” Pongrácot nagyon szerettem, a lénye mélyén igen őszinte ember volt. A pesti írók közül még jónéhányan, például Mándy Iván is, erősen kedvelték. Roppant őszinte volt saját magával is. Róla írtam azt az epigrammámat, ami így végződik: „Szentigaz: oldala van sok, de gerince alig.” Ő nem titkolta, hogy róla van szó, sőt itt-ott idézte is."

 

In: Csorba Győző: A város oldalában. Beszélgetések.