Várkonyi Nándor levele

Csorba Győző 1947. őszén-1948 tavaszán Olaszországban Rómában volt „tanulmányúton”, a Via Giulián levő Magyar Akadémián: „Kardos Tibor 1947-ben aztán olyan ürüggyel, hogy létre akar hoz­ni egy teljes Janust, és ahhoz minket, fordítóit föl kell szabadítani a hi­vatali elfoglaltságok, a mindennapi munka alól, beajánlott a miniszté­riumba egy öthónapos római tartózkodásra.” (In: A város oldalában. Beszélgetések. Pécs : Jelenkor K., 1991. p. 121.) Sok magyar művész, tudós tartózkodott akkortájt Római Magyar Akadémián: „Roppant előkelő, és egymástól nagyon különböző emberekből álló társaság volt, Fülep Lajostól Lukács Györgyön át Cs. Szabó Lász­lóig. Ő például, emlékszem, csak néhány napig maradt velünk, ment tovább Londonba, azt hiszem, éppen akkor disszidált, amikor mi kint voltunk Rómában. Voltak különféle zenészek: Szervánszky, nem az Endre, hanem Péter, az öccse, aki hegedűművész, aztán Szegedi Ernő  és Solymos Péter zongoraművészek. Ferenczy Béni, Kerényi Károly.  És az írók: Weöres Sándor, Károlyi Amy, Pilinszky János, Toldalagi Pál, Berczeli-Anselm Károly. Nem mindenki egyszerre volt kinn, ha­nem kisebb közökkel. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Klaniczay Tibor, mások is. Szóval, válogatott társaság. Beszélgettünk sokat, és említettem már, hogy az összejövetelek, társalgások rendszeresek voltak.” (In: A város oldalában. Beszélgetések. Pécs : Jelenkor, 1991. p. 136-137) Várkonyi Nándor a Sorsunk főszerkesztőjeként levelet írt Csorbának Rómába, azzal a kéréssel, küldjön rövid beszámolót Rómából a Sorsunk folyóiratnak, amelynek ő főszerkesztője, Csorba pedig sokáig szerkesztője volt: „…azzal a kéréssel fordulok Hozzád az utolsó pillanatban, hogyha nem unod túlságosan, firkants mégis egy római levelet, hogy ne múljon el nyomtalanul a Sorsunkban a Te római utazásod; megelégszem kétoldalnyi egyéni, akár lírai refleksziókkal,…” Most közlöm a levelet valamint a boríték első és hátsó oldalának fotóját. Érdemes megfigyelni a postai bélyegzőket, milyen gyorsan és biztonságosan eljutott abban a zűrzavaros, háború utáni időszakban a levél Pécsről Rómába… Talán még biztonságosabban, mint napjainkban. Igaz, ma már itt a „villámposta”, de erről meg az jut eszembe, elolvashatjuk-e majd a jövőben a művészek „villámposta-levelezését”, úgy, mint a régiek kézzel-írógéppel írt leveleit? Gyanítom, nem nagyon. Aminthogy a maroktelefon-beszélgetések és az sms-ek szövege sem marad meg az utókor számára. Vagy talán jobb is így?