Csorba Győző 1947. őszén-1948 tavaszán Olaszországban Rómában volt „tanulmányúton”, a Via Giulián levő Magyar Akadémián: „Kardos Tibor 1947-ben aztán olyan ürüggyel, hogy létre akar hozni egy teljes Janust, és ahhoz minket, fordítóit föl kell szabadítani a hivatali elfoglaltságok, a mindennapi munka alól, beajánlott a minisztériumba egy öthónapos római tartózkodásra.” (In: A város oldalában. Beszélgetések. Pécs : Jelenkor K., 1991. p. 121.) Sok magyar művész, tudós tartózkodott akkortájt Római Magyar Akadémián: „Roppant előkelő, és egymástól nagyon különböző emberekből álló társaság volt, Fülep Lajostól Lukács Györgyön át Cs. Szabó Lászlóig. Ő például, emlékszem, csak néhány napig maradt velünk, ment tovább Londonba, azt hiszem, éppen akkor disszidált, amikor mi kint voltunk Rómában. Voltak különféle zenészek: Szervánszky, nem az Endre, hanem Péter, az öccse, aki hegedűművész, aztán Szegedi Ernő és Solymos Péter zongoraművészek. Ferenczy Béni, Kerényi Károly. És az írók: Weöres Sándor, Károlyi Amy, Pilinszky János, Toldalagi Pál, Berczeli-Anselm Károly. Nem mindenki egyszerre volt kinn, hanem kisebb közökkel. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Klaniczay Tibor, mások is. Szóval, válogatott társaság. Beszélgettünk sokat, és említettem már, hogy az összejövetelek, társalgások rendszeresek voltak.” (In: A város oldalában. Beszélgetések. Pécs : Jelenkor, 1991. p. 136-137) Várkonyi Nándor a Sorsunk főszerkesztőjeként levelet írt Csorbának Rómába, azzal a kéréssel, küldjön rövid beszámolót Rómából a Sorsunk folyóiratnak, amelynek ő főszerkesztője, Csorba pedig sokáig szerkesztője volt: „…azzal a kéréssel fordulok Hozzád az utolsó pillanatban, hogyha nem unod túlságosan, firkants mégis egy római levelet, hogy ne múljon el nyomtalanul a Sorsunkban a Te római utazásod; megelégszem kétoldalnyi egyéni, akár lírai refleksziókkal,…” Most közlöm a levelet valamint a boríték első és hátsó oldalának fotóját. Érdemes megfigyelni a postai bélyegzőket, milyen gyorsan és biztonságosan eljutott abban a zűrzavaros, háború utáni időszakban a levél Pécsről Rómába… Talán még biztonságosabban, mint napjainkban. Igaz, ma már itt a „villámposta”, de erről meg az jut eszembe, elolvashatjuk-e majd a jövőben a művészek „villámposta-levelezését”, úgy, mint a régiek kézzel-írógéppel írt leveleit? Gyanítom, nem nagyon. Aminthogy a maroktelefon-beszélgetések és az sms-ek szövege sem marad meg az utókor számára. Vagy talán jobb is így?
