A Baranya Megyei Könyvtár dolgozóinak levele Csorba Győzőhöz, 1956-ban

            A hagyatékban találtam egy kis írólapot, mindkét oldalán rövid levéllel. Az első oldalon Palásthyné (Ili), könyvtárosnő levele olvasható, kézírással, a másodikon Kozma Jenő könyvtárosé. Mindketten a Baranya Megyei Könyvtárban dolgoztak, s Csorba Győzőnek írták levelüket, aki munkatársuk volt s, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc idején éppen Berlinben volt tanulmányúton, Goethe- és Brecht-fordításaihoz gyűjtve tapasztalatot, ismereteket.

A két levél rendkívül érdekesen, „virágnyelven” mutatja be az akkori magyar helyzetet és a körülményeket: „Változik, forr, alakul minden.” – írja Kozma Jenő, kit nagyon szeretett és kitűnő könyvtárosnak tartott Csorba Győző, s több helyütt is említ visszaemlékezéseiben. A Kozma-levélben említett Halfár (Rudolf) a Megyei Könyvtár akkori igazgatója volt.

Csorba nagyon sokat aggódott szerettei miatt, nem is tudta pontosan, mi történt velük, mi történt Magyarországon, amíg Németországban volt, így a levél biztosan megnyugtatta: különösképpen Palásthyné (Ili) családi „interjúja”, de nyilván a Kozma-levélből érezhető óvatos bizakodás is segített a nyugtalan, csak „félinformációkkal” bíró költőnek.

                                                                                     I. oldal                  

Kedves Győző!

Nem szeretném még én is fárasztani színtársulatunk ügyeinek további ecsetelésével, így nagyon rövid leszek.

Levele osztatlan örömöt váltott ki mindenkiből. Úgy láttuk belőle, hogy hangulata már valamivel jobb, és kezdi megszokni az idegen világot. Ahogy Márta írta, föltétlen átvesszük mi is az ottani divatot és perlon ezt-azt veszünk majd fel. Remek lesz.

A múlt heti átsorolás roppant nagy izgalommal járt. Bicska, balta, fúrógép stb. mind alkalmaztatott. Műszaki főemberünk, úgy vélem, zabszemmel bajlódott, mert erőteljes nyüzsgése arra engedett következtetni. Mi, jó mostohákhoz illően, lapultunk kuckónkban, és csak később értesültünk a dolgokról. Jobb így, legalább a keverésből kívül marad az ember.

Pár nappal ezelőtt Mártával meglátogattuk a családját. Jól vannak. A gyerekek édesek voltak. Annyira megbarátkoztunk, hogy ki is kísértek bennünket és mindegyiktől puszit is kaptunk. A pici Zsófi szája nem áll be, szakadatlanul beszél, énekel, semmi nem zavarja a kis szórakozását. Eszti komoly iskolás. Megmutatta a füzeteit, melyek ragyogó tiszták, rendesek. Természetesen mind csupa ötös. Nóci még arra is-kapható volt, hogy olvasson. Nagyon várják már Magát haza, ahogy Nóci mondta, nem azért mert biztosan hoz nekik valamit, hanem mert nagyon szeretik.

Ami a mi életünket illeti, egyformán peregnek a napok. Bajlódunk ezzel a sok vacakkal, amit átleltároztunk. Legszívesebben eldugnám valahová, ahol a tüzelőt tartják. András bácsi így talán megszabadítana tőlük.

Örülünk, hogy nemsokára itthon lesz már. Itt nem akarom Nócit idézni, félek, hogy hízelgésnek veszi. Bár az anyai szeretet sosem árt.

A viszontlátásig szívélyesen üdvözlöm: Ili

II. oldal

Kedves Győző!

            Heteyné asszony agitációjára én is írok pár sort. Gondolhatod, hogy szürke életemben nincsenek különös események. Most a politikai élet zajlásai foglalkoztatnak erősen, mint Magyarországon mindenkit. A könyvtárban pedig az alsó raktár átválogatása a mostani feladatom. Nem tudom, hogy mit fogsz szólni Halfár barátunk új szempontjaihoz, melyeket Pestről hozott magával.

            Változik, forr, alakul minden. Reméljük, hogy jó irányba fordulnak a dolgok, és friss erővel tudod majd az irodalmi munkádat is folytatni.

                                   Üdvözöl: piros életörömmel

                                                           Kozma Jenő