Kedves Csorba- barátok, kéréssel fordulok mindenkihez! Ha úgy tetszik, közérdekű kérdéssel.

Pécsett is maradt még néhány utca, amelyet az úgynevezett rendszerváltozás előtti "nagyságokról" neveztek el. Most ezek közül ötnek a nevét kívánja megváltoztatni a város vezetése. (Alpári Gyula u., Erdei Ferenc u., Gorkij u., Ifjúmunkás u., Zója u.) A Városi Köztérnévadó Bizottság most arra kérte a város lakóit, ajánljanak olyan neveket, amelyeket a felsoroltak helyett alkalmasabbnak látnának névadóként.

Talán nem vagyok elfogult, ha azt írom, Csorba Győző neve olyan név, amely a várost is fémjelzi egyben, hiszen ő minden idegszálával, rezdülésével ennek a városnak az elkötelezett polgára volt, akkor is, amikor a polgár szót még kiejteni is veszélyes volt. A költő neve biztosíték arra, hogy semmilyen rezsimben nem kell változtató szándékkal hozzányúlni a Csorba Győző utcanévhez…

A névadást eddig már olyan emberek támogatták, mint Bertók László Kossuth-díjas költő, dr. Pesti János nyelvész, a pécsi és baranyai utcanevek tudós ismerője, akinek éppen most jelent meg kitűnő könyve ebben a témában, vagy pl. Halmos Gábor a Tüke Alapítvány kuratóriumának oszlopos tagja.

Kérem, ha úgy gondolják, hogy Csorba Győző megérdemli az utcanevet Pécsett, a tájékoztatónak megfelelően írjanak levelet a Városi Köztérnévadó Bizottság címére (Pécs, Polgármesteri Hivatal, Széchenyi tér 1.), vagy a kozternev@ph.pecs.hu villámposta címre, s ha ti is jónak látjátok, javasoljátok benne, hogy az eddigi Erdei Ferenc utca kapja az "új keresztségben" a Csorba nevet. (A jelenleg még Erdei F. nevét viselő utca az Apáczai Csere Nevelési Központ mellett olyan utcák szomszédságában van, mint a Várkonyi Nándorról, Csontváryról, Fülep Lajosról, Kassák Lajosról, Aidinger Jánosról, Kodolányi Jánosról, Szántó Tiborról, Fazekas Mihályról elnevezett utcák… Kerülhetne e Csorbáénál méltóbb név ebbe a társaságba? És kerülhetne-e ennél méltóbb társaságba Csorba?
Persze, ha nem akarják megnevezni, melyik utca nevét cseréljék Csorbára, elég csak a javaslat is, hogy valamelyik a változásra jelöltek közül legyen Csorba utca. Minél több javaslat érkezik, annál nagyobb az esély!

A levélbe elég annyit írni: "Javaslom (javasoljuk… ha többen is aláírják;) Tisztelt Bizottságnak, hogy a névváltoztatásra jelölt Erdei Ferenc utcát (vagy esetleg: a névváltoztatásra jelölt utcák közül az egyiket) Csorba Győző pécsi Kossuth díjas költőről nevezzék el. Tisztelettel…" Persze, ha valaki a javaslatot indokolni is szeretné, az sem lenne baj, sőt!
Kérem, küldjék tovább a hírt ismerőseiknek, talán ők is segíthetnek!

Kérem, támogassatok egy valóban jó ügyet!

A Csorba örökösök és saját nevemben köszönettel: Pintér László

A címek még egyszer, ahova a javaslatokat kell küldeni:

Levélcím: Pécsi Polgármesteri Hivatal, Városi Köztérnévadó Bizottság 7621 Pécs Széchenyi tér 1.