Csorba Győző válaszlevele Mészöly Dezső Villon árnyékában c. kötetére

"Kedves Dezső, mint »első szerkesztőd« – bár nem emlékszem, hol s mikor ért engem ez a megtiszteltetés – hálásan köszönöm a nagyon szép könyvedet a »Villon árnyékában«-t, s igaz baráti szívvel gratulálok hozzá. Nem közvetlen kapcsolatunkból viszont jól emlékszem arra, hogy még valamikor a harmincas évek elején együtt szerepeltünk egy református diáklapban a »Mi utunk«-ban. Azóta ismerem a nevedet. Devecseri Gáborét is ott ismertem meg. / Ami könyvedet illeti, természetesen saját verseid kaptak meg leginkább és töltöttek el örömmel. Nagyszerű fordításaidat, Villon-rajongásodat s a harcot érte régóta és jól [ezt a két szót Csorba áthúzta P. L.]* figyelemmel kísérem (még Vas I.-nal folytatott keserű vitádra is emlékszem). Persze így együtt látni ennyi remek anyagot, az nem kis élvezet. / De hogy visszatérjek saját verseidre, mindenekelőtt egészen egyéni, saját hangod lepett meg. Azon ugyan lehetne elmélkedni, hogy ez a hang milyen világirodalmi ihletéseknek és emberi-költői alkatod milyen sajátos vonásainak eredménye, de hogy a Te hangod, az nem lehet vitás. / Különös összetételű tematikád. Az indulatos moralizálástól (Capuai tábor) a brillírozó alkalmi versekig (Családi album, Barátaimnak), a fergeteges humortól (Shakespeare a Nagymező utcában) a derűsig, az elragadóan hiteles archaizáló szerepversektől a szép hitves-versekig (nem írok mindegyikre példát, úgyis tudod, miről beszélek) nagy-nagy gazdagság jellemzi költészetedet. // Szinte úgy éreztem gyakran, hogy »lubickolsz« a versírásban. Sorozatosan adod föl magadnak a nehezebbnél-nehezebb penzumokat, hogy aztán elámíts ragyogó megoldásaiddal. / Aztán a nyelved… Erről külön kellene beszélni. Ha kell XVIII. sz.-beli, ha kell mai. De mindig hiteles, igaz, meggyőző. / Csak néhány címet sorolok föl azok közül, melyek különösen szívemhez nőttek. Tehát: az »Utolsó éjjel«, »Kísértetek«, »Halottak hatalma«, »Odahaza«, »Indulás előtt«, a »Versek egy várkapitány hagyatékából», »Aphrodité csodája«, »Domján Edit« (őt én is elgyászoltam egy kis versemben), »Ferihegyi búcsú«, »Villon árnyékában«. / Itt-ott kicsit bántotta fülemet a pentameterek cezúra utáni félsorában meg-megjelenő spondeus (még a Janus Pannonius epigrammában is), s egy alkaiosi versbe, a »Deákos zsörtölődés«-be becsúszott ritmikai botlás (1. strófa utolsó sor). [Csorba ezt ki is javította: beszúrta az utolsó sorba az itt szót, melynek hiánya tényleg ritmikai botlást okozott: „vajh kinek is szökik itt kalászba”. P. L.]** De persze lehet, hogy sajtóhiba. Ne haragudj rám akadékoskodásomért, ezek az apróságok legfeljebb anyajegyek a szépségkirálynőn. / Kedves Dezső, remélem, hamarosan viszonozni tudom figyelmességedet. A napokban várom új kötetemet. Szeptemberre ígérték.* / Kötetedet ismételten hálásan köszönve, további jó munkát, s hozzá egészséget kívánva a régi baráti szeretettel ölellek: Csorba Győző"

*Az áthúzott két szó "megfejtésében" a pécsi irodalom igaz barátja, a honlap kedves és rendszeres látogatója, Fehér Zoltán – kit már többször is emlegettem ezeken az oldalakon – segített, ezúton is köszönöm neki.
**
Simeon tűnődése. Versek. Bp. 1983. Magvető. 148 p.

A levél ékes bizonyítéka annak, hogy Csorba minden neki küldött könyvet igyekezett alaposan elolvasni, s megválaszolni. S nem csak az első oldalakat olvasta el. (A bekezdéseket / vonallal, az új oldalt // vonallal jelölöm.)
A levél "történetét" ld. itt.