Csorba ősei

Csorba Győző Pintér Viola nevű unokája ­– miért hallgassam el, az én kislányom – Olaszországba ment férjhez, Christian Selleri olasz fiatalemberhez, aki így az én vőm lett. A lelkes és kedves olasz férfiú matematika-fizika tanár, de történészi ambíciói is vannak, családfakutatással is foglalkozik. Csorba Győző és Csorba Győzőné Margitka ősei családfája után kutakodott kicsit.
Csorba a következőket írja az Összegyűjtött versek c. kötetben a Magamról, verseimről c. önéletrajzi függelékben:
„ Az apai ág szabolcsi, pontosabban: nagykállói. 1844-ben itt született László nevű nagyapám, a keresztlevélbe – lévén görög katolikus – Bazil névvel beírva. Szülei (ugyancsak a keresztlevél szövege szerint) Csorba János gk. nemes és Novák Márta rk.”
Tudtommal ennél régebbre Csorba nem is ment az ősök keresésében, eddig is csak azért, mert a magyar történelem vészkorszakában igazolni kellett mindenkinek, hogy nem tartozik egy bizonyos etnikumhoz…
Christian sokkal messzebbre ment vissza az időben, a nagykállói anyakönyv adatait is átnézte, sőt, fénymásolta, így most megmutathatom az eddig fellelt legrégebbi nagykállói Csorba nevet, Csorba Aeliasét egy 1715-ös népszámláláskor felvett listából. (Alulról a tizedik sorban.)
Ilyenképpen a következő adatsort lehet felállítani Csorba őseiről:

Csorba Aelias (sz. kb. 1685.)
Csorba ??? (Egyelőre nincs adat.)
Csorba János, dédapa (sz. ???)
Csorba Bazil (László) nagyapa (sz. 1844.)
Csorba György, apa (sz. 1870.)

Biztos vagyok abban, hogy ez a családfa még „lombosodni” fog…

Még egy érdekes adalék az ősökhöz:
Az 1727-es nagykállói vagyoni leltár (Conscriptio) felvételekor is olvasható Csorba Aelias tulajdonos neve. (A 7. oldalon alulról a hatodik sorban.) Ezt is Christian találta meg…

Idén nyáron (2009) Christian kétszer is járt Magyarországon. A 87 éves Margitkát, Csorba Győzőné özvegyét is meglepte most vasárnap (aug. 30-án): elvitte a családját és Csorba Győzőnét Márok (1950-ig Németmárok) községbe, ahol megmutatta neki nagyszülei és szülei valamikori házának helyét, ill. a rajta épült új házat, amelyben már természetesen nem Windheimek (Velényik) laknak, hiszen a család már régen Pécsre költözött. Christian egészen jól beszél magyarul, sokat jár autóval szerte Baranyában és az országban, eközben, mintegy mellékesen, kereste fel Németmárok községet  is. A temetőben, van már hat éve is, találtunk Christiannal egy nagyon régi, ma már alig észrevehető Windheim sírkeresztet is, de azt most már nem kerestük meg, Margitka nagyon fáradt volt. (A fáradtságot végül a Villánykövesdhez közeli Fülemüle Csárdában pihente ki, ahova Christian hívott meg mindnyájunkat. Ajánlom mindenkinek a szép környezetben levő kitűnő ételeket, italokat kínáló csárdát, ha arra járnak, keressék fel.)   

Mit mondhatnék még: örülök, hogy Christian ilyen dokumentumokat talált, annak meg még jobban, hogy ilyen kedves és rendes vőm van…