Néhány adatot, adalékot szeretnék fűzni Kardos Tibor leveléhez, hogy a keletkezés körülményei jobban érthetők legyenek. Kardos Tibor erősen kötődött Pécshez, ismerte Csorba Győzőt, műfordítói pályáján sokszor segítette, pl. első, leghosszabb olaszországi utazását is ő tette lehetővé. Csorba így ír erről A város oldalában c. kötetben. (A város oldalában. Beszélgetéskötete 1991-ből)
„Túl azon, hogy a pécsi egyetemen bölcsészkar is működött, voltak itt igen tehetséges emberek. Kolozsvári Grandpierre Emil és Kardos Tibor már 1926 körül elkezdtek mozogni, és alakítottak egy társaságot. Még mindig nem tudom pontosan, hogy mi volt a neve. Az emlékezők egyik része azt állítja, hogy Batsányi Társaság, a másik azt, hogy Batsányi Kör.” (A város. p. 73.)
„…a Római Magyar Akadémiának, ahova mi kimentünk, az igazgatója Kardos Tibor volt. Kardos Tibor pécsi illetőségű volt. Nem közvetlenül pécsi születésű, hanem a felesége révén kötődött ide a városhoz, és a városon keresztül persze az egyetemhez is. Nem tudom, ismered-e a Szőlőskert nevű vendéglőt a Hunyor szálló mellett? Itt volt az ő felesége szüleinek egy nagy-nagy szőleje, és azon állt egy igen szép présház. Ez a ház még a régi pécsi világból maradt meg. Tibor apósa, ha jól emlékszem, orvos volt. Akkoriban, amikor ők ezt megvették, ez a rész félig-meddig még külvárosnak számított; építettek rá egy nagyon szép villát, klasszikus villa-stílus-ban. Én akkor is jártam náluk, amikor még a régi formájában állt az épület. Az udvaron volt egy kis fürdőmedence is. Szóval semmi nem hiányzott a kényelemhez az üdülni szándékozóknak. Mindaddig így állt, és az övék volt, amíg, sajnos, ki nem sajátították. Mert arrafelé házat, utat, mindent építettek. Tibor elment Pestre. Amikor aztán ott konszolidálódtak a dolgai, már nemigen jövögetett. Csak ritkán, rövid időre, mert azért volt még itt rokonsága. De azelőtt, mikor a villa még állt, szinte az egész nyarat itt töltötte.
Tiborral én úgy kerültem közelebbi kapcsolatba, hogy fordítottam neki Janus Pannonius-verseket. Tudnivaló, hogy Kardos Tibor a pécsi egyetem magántanáraként sokat foglalkozott Janus Pannoniusszal, írt róla tanulmányokat, előadott róla a pécsi egyetem bölcsészkarán is, ha jól emlékszem. Ő olasz-latin szakos tanár volt, korábban itt, Pécsett végezte a tanulmányait. Abban az időben, amikor először került ide Pécsre egy tehetséges irodalmár társaság. Azt tudod, hogy Trianon után Pozsonyból az egyetem ideköltözött. Kardos Tiboron kívül itt tanult akkor Tatay Sándor, Kolozsvári Grandpierre Emil, egy Patkós György nevű fiatalember; róluk és az általuk alapított Batsányi Társaság nevű egyletről beszéltem már. Kardos Tibor közéjük tartozott. Takáts Gyula, Weöres Sándor, Bajcsa András egy egyetemi generációval később jöttek. A bölcsészkart 42-43-ban tovább is költöztették Pécsről, azalatt a szűk húsz esztendő alatt, amíg itt létezett, nem is nagyon alakult ki az intézménynek valamiféle hagyománya. Még talán generációkról se nagyon lehet beszélni. […] Mindenesetre Kardos Tibornak nagyon jó kapcsolatai voltak Péccsel. Weöres Sándort is igen jól ismerte. Minket, néhányunkat rávett arra, hogy az ő régen dédelgetett tervében, abban, hogy készüljön egy teljes magyar Janus, részt vegyünk. Méghozzá, ahogy ő képzelte, egy kritikai kiadás, abban segítsünk. A mi segítségünk már itt kezdetét vette Pécsett. Volt egy kiadvány, ami oktatási célra jelent meg, Magyar irodalmi szöveggyűjtemény, úgy emlékszem, ez volt a címe. Ebben a legősibb magyar nyelvemlékekkel kezdődött az anyag. Nyilvánvalóan az első kötetben kaphatott helyet Janus Pannonius, mert előtte jelentősebb magyar irodalom a szó szoros értelmében nemigen volt. Ebben a kiadványban Kardos Tibor szerkesztette a Janus Pannoniusszal kapcsolatos részt. Már akkor többünket bevont a munkába, hogy fordítsunk Janust. Természetesen azokat, akik itt kapcsolatba kerültek vele, Weöres Sándort, Takáts Gyulát, aztán engem a legelsők között kért fel. De azon kívül jó kapcsolata volt Nemes Nagy Ágnessel, Kerényi Károly idősebb lányával, Kerényi Gráciával, sőt még Szabó Magdával is. Még néhány más embert is beszervezett; lehet, hogy most elfelejtettem valami fontos embert. Mindenesetre ez a története annak, hogy én vele összebarátkoztam.Kardos Tibor 1947-ben aztán olyan ürüggyel, hogy létre akar hozni egy teljes Janust, és ahhoz minket, fordítóit föl kell szabadítani a hivatali elfoglaltságok, a mindennapi munka alól, beajánlott a minisztériumba egy öthónapos római tartózkodásra.” (p. 119-121.)
„Kardos Tibor elhatározta, hogy minket befog, ott helyben megszervezi, és lefordíttatja velünk a teljes Janus-anyagot. Természetesen nekünk eszünkbe sem jutott Janust fordítani. Gondoltuk, hogy azt otthon is meg lehet csinálni, amiatt nem kell külön Rómába menni. Először csak kettesben Takáts Gyulával kezdtünk csavarogni, később Klaniczay Tibor is csatlakozott hozzánk, aki éppen akkor végezte az egyetemet.” (A város. p. 122.)
„Persze, hogy elvállaltuk Kardos Tibortól a Janus-fordításra vonatkozó felkérést. Valószínűleg ő is gyanakodott, hogy mi ott nem fogunk túlságosan sokat fordítani… ” (A város. p. 124.)
Csorba későbbi kapcsolatukról már nem vallott a kötetben, de tudható, hogy továbbra is igen jó viszonyban volt Kardossal. Erre tanúság Csorba Kardos halálhírére írt verse (Két december. Kardos Tibor halálára), s az az 1961-ben Csorbához írt Kardos levél is, amelyet most közlök. Szerintem a levél, melyben Kardos Tibor Csorba Győző „provizorikus” Dante-fordításait lektorálja, igazi csemege egy bölcsész-filológus számára. Kardos hat oldalon keresztül olyan alaposan elemzi a költő fordításait, hogy a levél akár tanulmányként is megjelenhetne. Miután a bevezető sorokban az irodalomtörténész – maga is műfordító – babitsi magaslatokba emeli Csorba fordításait, szinte sorról-sorra „nagyító alá” teszi azokat. A minőségből egy csöppet sem engedni, ez lehetett a két alkotó ember célja… A levél első olvasása közben – és azóta is mikor foglalkozom vele, mindig – eszembe jut: hány olyan műfordító és lektor dolgozik mostanában Magyarországon, aki hajlandó volna ennyit „kínlódni” néhány szonett fordításával, s ennyit püfölni az írógépet… amelynek billentyűzete tudvalevőleg nem olyan leütési erőt kívánt, mint a számítógép klaviatúrája… Ezért is láthatja a kedves érdeklődő azt a furcsaságot az eredeti levélben, hogy az írásjelek, szavak között a gépíró nem hagy szóközt: ezzel is spórol egy-egy leütést, időt és energiát takarít meg, ugyanakkor a megértést a hiány nem zavarja. Az olvasó meg úgysem foglalkozik a szóközökkel, csak a tartalommal…
Minőség, értékteremtés kívánása hatja át Kardos elemzését, a munka alázatos szeretete süt át a levél minden során. Ahogyan természetesen Csorba fordításain is. Csak ajánlani tudom az alaposságot, a színvonalat minden mai filosznak… és műfordítónak.
Az eredeti levél szkennelt oldalait is felteszem az Internetre, hogy Kardos gép- és kézírás összehasonlítható legyen a kissé „kipofozott”, „szerkesztett”, általam számítógépbe írt változattal. (1. oldal ; 2. oldal ; 3. oldal ; 4. oldal ; 5. oldal ; 6. oldal) Később más Kardos-Csorba kapcsolatot bemutató dokumentumokat (kép, képeslap stb.) is fölteszek majd az Internetre. Sajnos, levelezésüket nem tudom bővebben bemutatni: a többi Csorbához írt Kardos levél a Petőfi Irodalmi Múzeumban alussza (remélem csak egyelőre) örök álmát… (Kardosnak ez a levele véletlenül maradt a család tulajdonában: megbújt egy másik iratkötegben, valamelyik szekrény aljában, s mostanában került csak elő…)
Nem is kellett sokat várni (2009. 06. 01.), a Csorba Győző Emlékszoba (Csorba Győző Megyei Könyvtár, Pécs) anyagának rendezése közben rábukkantam Kardos Tibor egy 1970-es képeslapjára, melyet Csorbának küldött. A képeslap is igazi, mély férfi- és tudósbarátságról szól: a karácsonyi és újévi jókívánságok közé is „munka” keveredik… A képeslap első és második oldala. 1960-ban a Dante-, most a Janus-fordítások voltak fontosak.
