FOLYÓIRAT-SZEMLE

„ÍV”

Új folyóirat indítását mindenkor irodalmi esemény [sic!], mert a szellem térhódít­ása. A mai nagy időkben pedig egyenesen küldetés jellege van. Azok a fiatatok, akik Pécsett összeálltak és „Ív” címmel évenként négyszer megjelenő, mondjuk egyelőre inkább almanach jellegű folyóirattal kérnek meghallgatást, mint ahogyan. a beköszöntőt író Várkonyi Nándor látja: talán a negye­dik generáció ígéretét hozzák. Egyelőre nem tudni, mit hoz a parasztságnak ez az új, fiatal értelmiség. A költők hangja inkább parnasszien, talán túlintellektu­ális is, hogysem többnek lehetne tar­tani, mint a Babits iskola új hang­szerelésének. András Endrétől, Csorba Győzőn Csányi Lászlón, Kapányi Györgyön át egészen Weöres Sándorig túlságosan egyéniek ezek a költők, mintha inkább játék volna nekik a költészet, és nem az új mondanivaló új köntöse is. Egyedül Morvay Gyula novellájában (nem csak a téma de a hangszerelés is) találkozunk [sic!] a különál­lás helyett az egyetemesség igénylé­sével: Kodály Zoltán tanulmánya; Mar­tyn Ferenc levele Harcos Oltó közle­ménye, amely Szabó Dezső lelki arcához ad új vonásokat, valamint Bárdosi Németh János kritikája Illyés legújabb könyvéről: ez a tartalom száraz felso­rolása. A jövő ígéretét minden esetre hozzák. Lehet, valóban magva lesznek a negyedik nemzedéknek, amely pó­tolja, amivel a harmadik nemzedék adós maradt, ha pótolható. De akkor többet kell önmagukba ölelniök a kol­lektívumból, vagy egyéni élményeiket kell úgy elmélyíteni, hogy mindenkihez, szóljanak, mert így az elefántcsonttorony hűvös hidege, a desztilált szép ami elsősorban megkap. Mi parasztok sze­retnők hinni, hogy az „Ív”, amelyet a folyóirat címe szimbolizál, ha a jövőbe ível — kívánjuk, szeretnők és segítsük! – a legmaibb jelen, véres valóságával, álmaival, és törekvései­vel lesz az alap, amelyen az ív egyik vége megtámaszkodik. Amikor ez megtörténik, akkor az előlegezett bizalom után elmondhatjuk: ezek az új fiatalok valóban a mieink: az egész magyarságé.

   (Zs)