A Csorba-Takáts levelezéskötetről

A 155 levél, képeslap, távirat a két költő életének 50 évréről ad keresztmetszetet úgy, hogy közben az ország és persze különösen Pécs és Baranya, Kaposvár és Somogy irodalmi és társadalmi életére is kitekintést kaphatunk. Némi ízelítőt átnyújtok az olvasónak a kötet tervezett képanyagából: a két költő közös képét, az I. Badacsonyi Írótalálkozó résztvevőinek aláírását tartalmazó dokumentumot, és Csorba és barátai 1948-as római tanyulmányútjának egy dokumentumát teszem közzé most..

Mindkét költő – főképpen Takáts Gyula – többször szerepelt a Diárium c. lapban. (Az 1931 és 1948 között megjelent folyóirat hírt adott a magyar könyvpiac újdonságairól, propagálta a Könyvbarátok Szövetsége és az Egyetemi Nyomda kiadványait, szépirodalmi rovata is volt.) Csorba és Takáts levelezésében is szó esik a folyóiratról, és mivel Csorba hagyatékában a lapnak sok száma megvan, többször is elővettem azokat a munka közben. A színvonalas, érdekes, általában kitűnő szerzőgárdát fölvonultató, válogatottan jó könyveket ajánló kortörténeti dokumentumokat mindig örömmel olvastam. A lap – véletlenszerűen kiválasztott – 1946 január-márciusi összevont számában Goethe és Tennyson verseiből olvashatunk Devecseri Gábor fordításában, aztán pl. Weöres Sándor A teljesség felé c. kötetéről ír „Bírálat és vallomás”-t Hamvas Béla. Mondhatnám kissé népszerű „kiszólással”: a lapszám(ok)ban hemzsegnek a jónevű írók, kritikusok. Témánknál maradva, az 1946. január-márciusi számban Takáts Gyula versek is olvashatók: És él (p. 27.) Zümmögve száll (p. 30.) Világosan látszik azonban, sajnos, az „új irány” is az írásokban: Keszi Imre pl. alaposan „megfeddi” Hamvas Bélát. Hosszabb cikkében (A füstparipa farka. p. 35-40.) Hamvas Bélának egy előző Diárium számban megjelent Füstparipán c. írását kritizálja nagy vehemenciával, s azt ajánlja neki (nekünk), „Ne kapaszkodj a füstparipa farkába.”, mert – Keszi szerint – „Hamvas Béla … nem tudja kit támad és nem tudja, kit védelmez. Nem ismeri a politikusok gondolkodásmódját, sem a művész, az író magatartásának gyakorlatát. […] Hamvas Béla olyan messzire hátrament, ahonnan már semmit sem látni a valóságból. Láthatatlan ellenféllel küzd, nemlétező szövetségesek oldalán.” (p. 40.) Bár Hamvast 1948-ban Lukács György támadása nyomán B-listázzák, azért lehet, hogy ezek (és az ehhez hasonló) sorok is hozzájárultak negyvenévnyi méltatlan mellőzéséhez. Ugye, mondom, érdekes lap ez a Diárium

Én ebből a számból most mégis Berda Józsefet emelném ki, idemásolom Nemzetsirató c. versét, melyet, azt hiszem, gond nélkül aktualizálhatunk mai viszonyainkra…