SZÁZ ÉV
Száz éven át 1848 emlékezetét a márciusi ünnepélyek jelentették. Ezeken az ünnepélyeken volt sok őszinte lelkesedés, és volt sok öblös szólam, tettekre azonban hiányzott .a társadalmi elszántság és ennélfogva a politikai lehetőség. Hat esztendővel ezelőtt, 1942-ben azt írtuk, hogy mi vagyunk az az unikum-szerű nép Európában, amely megvívta ugyan a maga véres forradalmát, azonban száz év alatt nem valósított meg belőle semmit. Mik voltak az eszmék, melyeket 48 maga elé tűzött, s amelyeket mi elalkudtunk vagy elaludtunk? A felfogás erről ma sem egységes, mert a szabadság és egyenlőség olyan általános képletek, amelyeken belül a nemzeti és társadalmi követelmények százféle vegyülete helyet talál. A radikális gondolkodásúak szerint Széchenyi nem volt forradalmár, mert a felsőbb vezető rétegek haladó szellemű részét akarta a reformok útjára terelni s reájuk bízni a megújhodás művét; mások Kossuthot csupán a köznemesség exponensének tartják, aki ennek az osztálynak kívánta juttatni a hatalmat; a konzervatívek szerint viszont Petőfi idealista-rajongó volt s nem a földön járt, míg Táncsics kelekótya paraszt-fantaszta.
Könnyű volna az efféle nézetekkel vitába szállni, de talán okosabb, ha e helyett a forradalomnak arra a valóban magyar képletére irányítjuk a figyelmünket, amelyet 48 e négy vezető szellemének puszta megnevezése elénk rajzol. Mert ez a képlet minden eszmei vizsgálódás nélkül, sűrítve mutatja, hogy a radikális újítás parancsa minden társadalmi osztályunkat gyökerében érintette, hogy főúr, köznemes, polgár és proletár egyképen nem vonhatta ki magát követelményei alól, mellette vagy ellene kellett állást foglalnia, vagyis, hogy minden osztály természetes, a kor által kialakított programmal lépett … [pontozás az eredetiben, P. L.] volna a forradalomba, ha az erőszak le nem töri. Az erőszak természetesen ismét az ellenforradalmat segítette hatalomra.
A képlet azóta megváltozott, a hatalom azoknak a rétegeknek a kezébe került, amelyeknek létérdekük a népuralom megvalósítása, s rajtuk áll, hogyan sáfárkodnak vele. Ezért itt az ideje, hogy véget vessünk az üres szólamoknak, s a lelkesedést tettekre váltsuk. E felfogáshoz híven nem is kívánjuk ezeken a lapokon a nemzet elé tűzni a végbeviendő tettek sorát, részint mert ez könnyen az öblös hanghordozásba vinne át, részint mert tudjuk, hogy ma a tettet munkának hívják, amelyben mindenki részt kell, hogy vegyen a maga helyén.
A munka, amely ezeken a lapokon reánk vár, könnyen meg jelölhető: helyi és szélesebb vonatkozásban ki kell dolgoznunk 48 történetének hű, torzítatlan képét, s hozzájárulunk, hogy a szabadságharc teljes jelentősége, minden tanulsága és eleven hagyománya, ha elkésve is, de tisztán álljon az utókor előtt, s valóban tettekre hajtó erővé alakuljon át.
VÁRKONYI NÁNDOR
A Sorsunk c. folyóirat1948. januári számának (VIII. évf. 1. sz.) szerkesztői bevezetője. p. [1.]
