Várkonyi Nándor: Száz év

SZÁZ ÉV

 

      Száz éven át 1848 emlékezetét a márciusi ünnepélyek jelentet­ték. Ezeken az ünnepélyeken volt sok őszinte lelkesedés, és volt sok öblös szólam, tettekre azonban hiányzott .a társadalmi elszántság és ennélfogva a politikai lehetőség. Hat esztendővel ezelőtt, 1942-ben azt írtuk, hogy mi vagyunk az az unikum-szerű nép Európában, amely megvívta ugyan a maga véres forradalmát, azonban száz év alatt nem valósított meg belőle semmit. Mik voltak az eszmék, melyeket 48 maga elé tűzött, s amelyeket mi elalkudtunk vagy el­aludtunk? A felfogás erről ma sem egységes, mert a szabadság és egyenlőség olyan általános képletek, amelyeken belül a nemzeti és társadalmi követelmények százféle vegyülete helyet talál. A radi­kális gondolkodásúak szerint Széchenyi nem volt forradalmár, mert a felsőbb vezető rétegek haladó szellemű részét akarta a reformok útjára terelni s reájuk bízni a megújhodás művét; mások Kossuthot csupán a köznemesség exponensének tartják, aki ennek az osztály­nak kívánta juttatni a hatalmat; a konzervatívek szerint viszont Petőfi idealista-rajongó volt s nem a földön járt, míg Táncsics kele­kótya paraszt-fantaszta.

      Könnyű volna az efféle nézetekkel vitába szállni, de talán oko­sabb, ha e helyett a forradalomnak arra a valóban magyar képletére irányítjuk a figyelmünket, amelyet 48 e négy vezető szellemének puszta megnevezése elénk rajzol. Mert ez a képlet minden eszmei vizs­gálódás nélkül, sűrítve mutatja, hogy a radikális újítás parancsa minden társadalmi osztályunkat gyökerében érintette, hogy főúr, köznemes, polgár és proletár egyképen nem vonhatta ki magát kö­vetelményei alól, mellette vagy ellene kellett állást foglalnia, vagyis, hogy minden osztály természetes, a kor által kialakított program­mal lépett … [pontozás az eredetiben, P. L.] volna a forradalomba, ha az erőszak le nem töri. Az erőszak természetesen ismét az ellenforradalmat segítette hata­lomra.

        A képlet azóta megváltozott, a hatalom azoknak a rétegeknek a kezébe került, amelyeknek létérdekük a népuralom megvalósítása, s rajtuk áll, hogyan sáfárkodnak vele. Ezért itt az ideje, hogy véget vessünk az üres szólamoknak, s a lelkesedést tettekre váltsuk. E felfogáshoz híven nem is kívánjuk ezeken a lapokon a nemzet elé tűzni a végbeviendő tettek sorát, részint mert ez könnyen az öblös hanghordozásba vinne át, részint mert tudjuk, hogy ma a tet­tet munkának hívják, amelyben mindenki részt kell, hogy vegyen a maga helyén.

        A munka, amely ezeken a lapokon reánk vár, könnyen meg jelölhető: helyi és szélesebb vonatkozásban ki kell dolgoznunk 48 történetének hű, torzítatlan képét, s hozzájárulunk, hogy a szabad­ságharc teljes jelentősége, minden tanulsága és eleven hagyománya, ha elkésve is, de tisztán álljon az utókor előtt, s valóban tettekre hajtó erővé alakuljon át.

                                                                                                                                                                                                                                        VÁRKONYI NÁNDOR

A Sorsunk c. folyóirat1948. januári számának (VIII. évf. 1. sz.) szerkesztői bevezetője. p. [1.]