TÜSKÉS TIBOR

AZ ELSŐ ÉS EGYETLEN
Az ÍV című folyóiratról

 Pécsett 1944. november 29-én véget ért a második világháború. Ahogy mon­dani szokták: egyetlen puskalövés nélkül vonultak be a városba a Vörös Hadsereg katonái. Több más mellett ezt a város földrajzi helyzete, sajátos, nehezen védhető fekvése tette lehetővé. A helyi legenda szerint a város főlevéltárnoka vörös bársony­párnán vitte a város kulcsait a katonák elé, akik azonban egy egészen más úton vo­nultak be a városba, és az arany váll-lapos tisztek már a Nádorban tárgyaltak a város új vezetőivel, amikor a főlevéltárnok úr leforrázva és csalódottan visszatért.

Az ország más tájain még folyt a háború, amikor Pécsett új körülmények, új lehetőségek nyíltak a politikai és a társadalmi élet számára. Új politikai pártok szer­veződtek, új társadalmi formációk jöttek létre, a régiek átalakultak. Hogy csak a szorosabban vett kulturális és irodalmi élet területén lezajló eseményekre vessünk pillantást, megemlítjük: új napilapok jelennek meg, a Janus Pannonius Társaság nevet vált, és Batsányi János Irodalmi Társaságként folytatja munkáját, megalakul a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság helyi tagozata, a változás a Pécsi Nemzeti Színház műsorát is érinti, létrejön az Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszer­vezete, a szellemi élet jelentős, országosan ismert személyiségei (pl. Kodály Zol­tán, Kodolányi János) töltenek rövidebb-hosszabb időt a városban.

A Sorsunk 1941-ben indult. A háború befejezése előtt a folyóirat utolsó szá­ma (IV. évfolyam 10. szám) 1944 októberében látott napvilágot. Fél éves szünet után 1945-ben két összevont szám jelent meg, a májusi-júniusi, illetve a július­-augusztus-szeptemberi. (V. évfolyam 1-2. és 3-4-5. szám.) Ezt követően a Sor­sunk folyama ismét megszakadt egy egész esztendőre. A lap ismét csak 1946 ok­tóberében került az utcára. (VI. évfolyam 1. szám.)

A Sorsunk életében bekövetkezett második szünetelés időszakának a kezdetén, 1945 decemberében (mindenképpen 1945. november 19-e után, de még karácsony előtt – mindjárt tudni fogjuk, hogy miből lehet erre következtetni) látott napvilágot az Ív folyóirat első száma. (I. évfolyam 1. szám.) Elindítói negyedévi megjelenést szántak a lapnak, de csupán ez az egyetlen száma jelent meg. A lapra vonatkozó további könyvészeti adatok: Az Ív szépirodalmi és művészeti folyóirat. Szerkeszti: Csorba Győző. Társszerkesztők: András Endre, Csányi László, Kopányi György. Pécs, 1945. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Kossuth Lajos utca 56. Felelős kiadó: Csorba Győző. Előállította: Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, Mayer A. Géza és Társai, Pécs. (Ez nyomtatta Csorba Győző Mozdulatlanság, majd Szabadulás című versesköteteit is 1938-ban, illetve 1947-ben.) A folyóirat terjedelme: 32 oldal.

A lap indulásával kapcsolatban Csorba Győző A város oldalában című könyvében később elmondta, hogy a folyóirat alapítását dr. Entz Béla anatómus professzor tette lehetővé. „Nagy művészetbarát volt, igen-igen szimpatikus ember.

Neki valahonnan maradt néhány mázsa papírja. Olyan papír, amit nyomtatásra le­hetett használni. Mi elkértük tőle, és akkor indítottunk néhány barátommal […] egy folyóiratot." A lap szépirodalmi jellegű írásokat (András Endre, Csányi László, Csorba Győző, Kopányi György, Weöres Sándor verseit és Morvay Gyula elbeszélését), dokumentumot (Harcos Ottó kommentárjával Szabó Dezső két levelét), Martyn Fe­renc rajzát, tanulmányokat (Várkonyi Nándor írását, Kodály Zoltán előadását) kö­zölt, továbbá Igény rovatcím alatt Martyn Ferenc írását és Termés rovatcím alatt Bárdosi Németh János kritikáját (Illyés Gyula: Egy évcímű kötetéről) tartalmazta. A folyóirat a borítólap belső oldalán hírt adott („Karácsony előtt jelenik meg", valamint „Műhely kiadás" jelzéssel) Kopányi György: Garabonciás című verseskötetének a megjelenéséről.

Ha a folyóirat szerkesztőjének, társszerkesztőinek, a verseket közreadó köl­tőknek az életkorát nézzük (Csorba akkor 29 éves, András Endre 27, Csányi Lász­ló 23, Kopányi György 24, Weöres Sándor 32 éves volt), akkor azt kell mondanunk, hogy az Ív a fiatalok lapjaként indult. De a lap idősebb munkatársai sem voltak öre­gek: Morvay Gyula 40, Bárdosi Németh János 43, Martyn Ferenc 46, Várkonyi Nándor 49, és a legidősebb, Kodály Zoltán 63 éves volt akkor. Az Ív a fiatalok lapja volt, de nem szított nemzedéki ellentétet, lázadást, és nem a Sorsunk ellenében in­dult. Ezt hangsúlyozta a szerkesztő azzal is, hogy a lap beköszöntő cikkének az írására Várkonyi Nándort, a Sorsunk szerkesztőjét kérte meg, aki Nemzedékek cím alatt irodalomtörténeti példák nyomán az irodalmi élet folyamatosságáról, az egymást váltó nemzedékek természetes kapcsolódásáról elmélkedett írásában. És minden bizonnyal ezt fejezte ki a lap címválasztása is: a vállalkozás ívet, hidat kívánt alkotni az előttük járók és a nyomukban lépők között.

Ha hatvan év távlatából vizsgáljuk, és mérleg re tesszük az Ív első és egyet­len számát, és ha azt keressük, hogy az utókor és a maradandóság szempontjából mi teszi értékessé a mindössze kétíves folyóiratszámot, akkor négy nevet kell kiemelnünk: Csorba Győző, Kodály Zoltán, Martyn Ferenc és Weöres Sándor je­lenlétét.

Csorba Győző három verssel szerepel. A Jéghegyen címűt későbbi kötetei­ből kihagyta, a Béke ellen és a Homo politicus (az utóbbi Korszerű címmel) viszont már az 1947-ben megjelent Szabadulás című kötetbe erősen átdolgozott formában került bele. Csorba később a folyóiratközlés után már nem szokott verseinek szö­vegén változtatni. Itt azonban a szövegváltozatok egybevetése a költő műhelyére, az anyagformáló munkára vonatkozó következtetések leszűrésére, értékes és ér­dekes alkotáslélektani megállapításokra adhat alkalmat.

Martyn Ferenc Levél egy fiatal festőnőhöz című, Platon idézetre épített írása a képzőművészet megújulását, a mesterségbeli fölkészültséget, a korszerű euró­pai művészet problémáinak a megismerését szorgalmazza. A cikket a művész írá­sait tartalmazó kötetben közöltem újra. (Martyn Ferenc: Töredékek. Pécs, 1979. 56-58. p.) Martynnak az Ívben közölt, A vájár című – minden bizonnyal 1944,1945 táján készült, és az ekkor született pécsi íróportrékkal rokon tech,iikájú tusrajzát tartalmazó életműkatalógusában, Hárs Éva munkájában – bár a 2676 tételt végig­lapoztam – nem találtam meg. Vagyis a folyóirat lapjain a festő munkásságának egy eddig „ismeretlen" alkotására bukkanunk.

Weöres Sándortól két versszöveget találunk az Ívben. Az egyik a Liba pék című vers. Ezt a költő a Magyar etüdök 85. darabjaként – más tipografizálással és sajtóhibák kijavításával – 1970-ben az Egybegyűjtött írások II. kötetébe illesztette, és a költemény úgynevezett gyerekversként különféle Weöres-kiadványokban gyakran megjelent. Több figyelmet érdemel a tizenkét részes Kulcsok. Ezek között a néhány soros szövegek között van olyan, az V. számú kétsoros, amelyet a költő a 160 darab­ból álló Rongyszőnyeg („Dalok, epigrammák, ütempróbák, vázlatok, töredékek") 125. darabjaként közölt újra. Továbbá van olyan (a IX.), amely az Egysoros versekre emlékeztet, továbbá vannak olyanok (a VII., XII.), amelyek változatlan szöveggel, de prózaként tipografizálva A teljesség felé című 1945-ös kötet darabjaiként szerepel­nek, vagy (pl. a III.), amelynek alapgondolata a kötetben kibontva, részletező formá­ban ismerhető fel. De maga a Kulcsok úgy, ahogy 1945-ben, az Ívben megjelent, többé egyetlen Weöres-kötetben sem található meg.

Alighanem az Ív első és egyetlen számának leghangsúlyosabb, legfonto­sabb, legértékesebb – és ma is időszerű – írása az a Kodály Zoltán-szöveg, amely előadás formájában hangzott el Pécsett az 1945. november 19-én tartott – a ké­sőbbi Leőwey Klára gimnázium azóta átalakított dísztermében rendezett – Ko­dály-hangversenyen, és a magyar zenei nevelés kérdésével foglalkozik.

Megjelent: Pécsi Szemle. XI. évf. (2008). 1. sz. p. 74-77.