Észrevételek

                                  Tomanek Nándor előadásában (Tomanek Nándor az Örülnek-e vajon…?, az Eltojt a tyúk, a Háromhónapos
                                  kutya, a Szúnyog a függöny mögött és az Óraketyegés és az óra c. részeket mondja el)

                            ÉSZREVÉTELEK

Eltojt a tyúk. Lármázó önreklámozással leugrott a tojópadlásról.
Utána szállt egy pihe. Lassan, hintázva, könnyen, könnyedén.
A tyúk majd orrabukott. Bunkósutaság.
Az ezernyi kecsesség együtt.

                                      *

Háromhónapos kölyökkutya. Reggel megkötötték.
Azóta szünet nélkül sír és nyugtalan.
Ha érteném.
Nyilván az emberiség őstörténetét foglalja össze.

                           *

    Örülnek-e vajon a fák a szélnek?
    A menthetetlenül némák megszólaltatójuknak?
    Kifele hallgatózom. Késő este.
    Hányféle hangra képes az öreg és ritkuló szilvafa is.
    Bizony mondom: örülnek a fák a szélnek!

                                 *

    Szunyog a függöny mögött, motorcsónak két kilométerre.
    Motorcsónak két kilométerre, szunyog a függöny mögött.
    Inkább mindent a szunyogból. Így tetszés szerint abbahagyhatom.
    Visszafelé életveszélyes. Mert egyszercsak nem sikerül, s való-
    ságosan rámrontanak a kivédhetetlenek.

                                 *

    Az óraketyegés és a csönd.
    Van zaj, hogy a csönd tiszta víz, a zaj színes folyadék. Ha
cseppekben: kicsit, ha csorogva: nagyon elszínesíti.
    Az óraketyegés hüperhegyes tű, a csöndje rideg, zöngétlen
lemez. Végzetesen nem affinitivek. A csönd makacsul változatlan,
legföljebb kíméletlen peremű lyuk-seregek szakadnak rajta.
    A csönd és az óraketyegés.

                                             *          

    Hasonlatok, metaforák, jelképek… Az elmúlók a múlhatat-
lanoké.
    S az elmúlóké? Legfeljebb másik elmúlók.
    De mekkora erővel?            
    Végül is az ember együttlátja a világot: törvényeit, mozgását,
talán lényegét is. Hanem értelmét…?
    Pedig a vándor magától is, és a honos a vándortól is azt kérdezi
a legmohóbb kiváncsisággal: Miért?
    Minden avégett történik, hogy ez a kérdés ne hangozzék el. De
ha mégis – nyomja el a fegyverzaj, a politikai csetepaté, a művészi
csinn-bumm, a sírás, a nevetés. –                  

                                           *

    Átkozottak az éji csöndek, a sivatag-percek, a fő-fő humorú,
gyermekien-cinikus  pillanatok,  amikor  hangos  és  hangtalan,
illanó lélekrezdülés és bútorroppanás egyaránt föl tudja tenni a
kérdést, közönyösen, minden hátsó szándék nélkül, rutin-szerűen:
Miért?
    A nap romokra jön fel ilyenkor, s arra jó csak, hogy megint
jelképet kínáljon, hogy folytatódjék a titkolódzás, mellébeszélés.

                                             *

    Igazán szépen csak az anyag viselkedik már. Vita nélkül enge-
delmeskedik a törvénynek.
    A törvény rangja különbözhet, de a magatartást a készség minő-
síti. A gyermek még közel van az anyag engedelmességéhez. „Ha
olyanná nem lesztek, mint a gyermekek…”

                                             *

    Vegetáriánus, habókos, jógázó vénember…
    “Ostoba, aki rosszat cselekszik. A rossz cselekedetek mint a vércsék
elrepülnek, s megszaporodva térnek vissza, küldőiknek
esnek, tépik, marcangolják, pusztítják őket.”
    “A jócselekedetek  galambok.  Elröpülnek és megszaporodva
térnek vissza. Küldőik fejére, vállára, kezére ülnek és turbékolnak
nekik, szárnyukkal simogatják őket.”
    Vegetáriánus, habókos, jógázó vénember…                       

                                      *
    Nietzsche:
    „Szesszel és zenével az ember magát a kultúrának és kulturá-
latlanságnak olyan fokaira viszi vissza, amelyeket eleink már le-
küzdöttek…” (Az 1880-as évekből.)

  Miről is van szó? Miről is van szó? (1975.)

                                                  *

    Nem amit a percek adnak nekünk, hanem amit mi adunk a
perceknek.
    Ők legfeljebb egyben visszaadják. S olykor meg is lepnek velük.
Így vagy úgy. Ilyenkor derül ki szegénységünk vagy gazdagságunk. 

                                        *

                                  Történelem, történelem:
                                  kis élelem, nagy félelem.

                                                   *

                    Az epigonizmus a művészet kérődzése.
                   Az epigon magát pusztítja el −: fölösleges.