[Most már végképp kiderült…]

                                                              [Most már végképp kiderült…] 

              Most már végképp kiderült, hogy így nem győzhetek.

              A folytonos harc kisebbségi helyzetet teremt számomra s  lassacskán egészen megront.

              A fetisizált ellenfél (ellenség?) erejét, módszereit én növelem, színesítem, bonyolítom. S minden újabb összecsapásnál nagyobb lesz köztünk a szintkülönbség. Volt, hogy még feje tetejét is láttam, ma köldökig felhőkbe rejtezik.

              A csatakiáltások jajveszékeléssé váltak. Az első mozdulatoknál a fölény, illetve az alárendeltség beismerésévé.

              Tudnivaló viszony, hogy a megadás zülleszti a küzdőt. Ha már szívében megszületik, nincs messze, hogy kezét is magasba kényszerítse.

              A világban ijesztő gyorsasággal szaporodnak a maguk-megadók. Egyszer aztán hullaszínre csúful az összkép s az összkép után jön a teljes kép is.

              Meg kell változnom végre. Már csak azért is, mert akadnak akik rám figyelnek példa és okulás végett.

              Hinnem kell (és ez nem is csalafintaság), hogy én azon az oldalon állok, amely később lett, tehát tagadásul. Később az élettelennél, így annak tagadásául. Az élet oldalán állok, s így a biztos győztesén.

   Föl kell nőnöm ezért ellenségeimhez, sőt fölébük is kell nőnöm.