Káptalan u. 6.

Káptalan u. 6.

                     Martyn Ferencre emlékezve

E házban lakott itt…

A csöndes kapualjból
felcsöngetek s mihelyt
nevem bemondom íme
már roppan a falépcső
s a kézműves belülről
ajtót nyit s üdvözöl
aztán átfogja vállam
és kísér fölfelé
A lépcsőfordulóban
egy vitrin s benne néhány
tányér és tál remekszép
kerámiák a mester
a kézműves kezéből
Majd fent régen ismert
kicsiny de óriás
szobrok jobbára gipszből
A fogadószobában
a kézműves leültet
s mert látja átkacsintok
a műterembe „Hát most
épp ezt csinálom” int a
festőállvány felé
S lépünk is már a képhez

Én elbűvölve nézem
a kézműves meg engem
s miközben széles ívű
karmozdulásokat tesz
s hol rámmered hol a
kibomló képre egy-egy
szót szól vagy dünnyög inkább
Majd megbékül szeme
s arcom fürkészve már-már
diadallal tekint rám
Végül előszedi
a fal mellé rakott
újabb vagy épp legújabb
festményeit s lejátssza
mindegyiknél szokásos
fél-pantomimjait
Következőben ismét
asztal mellé ülünk és
szeszélyes kanyarokkal
megindul a beszéd
Ő most is szűkszavú
hallgat hallgat s figyel – –

(Ó jaj! csak múlt időben
többé csak múlt időben
csak úgy jó múlt időben
csak emlékként csak úgy jó
ó jaj! csak múlt időben)