2012. október 12-én meghalt Surján Miklós. Tudtam, hogy nagybeteg, de a hír megdöbbentett, mikor Olaszországban, ahol kislányoméknál, az unokáknál voltam, meghallottam. Tudom, sok helyen és sokan írtak Miklósról, de talán mégsem veszik szerénytelenségnek, ha én is megemlékezek kedves könyvtáros kollégánkról. Azért is kell emlékeznem, mert "Surján Miki" 1956-tól Csorba Győző közvetlen munkatársa volt a költő nyugdíjazásáig, s barátként dolgoztak együtt, barátként tartották számon egymást, meg azért is, mert az első könyvtárosok egyike volt, aki a szakma fortélyaira tanítgatott, nevezetesen leginkább, természetesen, a könyvtári osztályozás elméletére, gyakorlatára. Sok emlékem van vele kapcsolatban, egyszer talán majd hosszabban is írok róla, hacsak nem követem hamarosan messzi útjára… Addig is közzéteszek két képet, amelyet Csorba hagyatékában éppen a napokban találtam meg. Mindkettő hozzá és a régi Megyei Könyvtárhoz kapcsolható, mindkettő a Megyei Könyvtár régi épületében készült, az egyiken ráadásul Surján Miklós is "szerepel".  A Jóisten nyugosztalja békében Miklóst, emlékét kegyelettel őrizzük.
Az a kép, amelyiken Surján Miklós van, itt látható, (ő a baloldali szemüveges olvasó…), a másik pedig, a Megyei Könyvtár kutatószobáját mutatja, itt.

És, hogy ne feledjük, a két érintett munkahelyéről itt egy külső kép is. Isten nyugosztalja a régi könyvtárat is, melynek most egy másik oszlopa dőlt ki…
Csorba szép versével – egyre többször jut eszembe – búcsúztatom Surján Miklóst:

       ITT ÉRZEM KÖZEL

Most már valóban itt érzem közel
s próbálgatom miképp is kezdjem el
ha esetleg nem is kérdezne de
úgy nézne rám oly szúrósan szeme

Most már előfordulhat (fordul is)
sok kortársam ma van holnapra nincs:
egy gondolat mely kezdődött haladt
bennünk befejezetlenül marad

És túl (?) következik a folytatás
ha igaz ha nemcsak önáltatás
bölcs bölcselők ezer okoskodó

leszűrt bölcselme mit tamáskodó
agyam naponként szíd vagy ünnepel –
Mert már valóban itt érzem közel