Janus Pannonius első napos bélyegzés, 1972.

Csorba könyvtárának utolsó könyveit (kb. 350 db) katalogizálom, azokat, amelyeket még Bertók László válogatott ki 1996-ban Csorba könyvei közül, hogy azok a Csorba Emlékszobába kerülhessenek. A Pécsi Tudásközpontban lévő Csorba Emlékszoba (ld. még itt) könyvei között bukkantam rá a Janus Pannonius válogatott versei c. 1953-as kiadású kötetre. A fontos könyv, mely az Opera omniá-k "előfutára" önmagában is ritka, a MOKKA nevű országos könyvtári katalógus sem sok példányt regisztrál belőle, azonban nemcsak ritkasága miatt érdekes: találtam benne egy különleges és szép borítékot is.
Amikor még divatos volt a "hagyományos" levelezés, divat volt a bélyeggyűjtés is. A szenvedélyes gyűjtők az ár sokszorosát megadták egy "elsőnapos" bélyegért, borítékért. És akkortájt az sem volt ritka, hogy  "művészember" került a bélyegekre. 1972-ben volt Janus Pannonius halálának 500. évfordulója. Nos, erre az alkalomra nem csak egy nagyszerű könyvet (Opera omnia) állítottak össze Janus tisztelgő utódai, hanem a posta is megemlékezett erről az évfordulóról egy bélyeg kiadásával. Csorba Győző jó barátja dr. Kálmán János nyilván bélyeggyűjtő is lehetett, mert tudott erről a bélyegről, nem volt rest és vásárolt egyet (1 Ft!), azt ráragsztotta egy szép színű, "illusztrált" Janus "emlékborítékra", s a postán le is bélyegeztette. Íme, egy elsőnapos postai boríték és bélyeg 1972-ből. A szép bélyegzőn jól látszik a magyar nyelvű Első nap feliratot körbefogó francia, angol, orosz nyelvű ismétlés is: a bélyeggyűjtés nemzetközi "sport" volt (?). A boríték másik bélyegzőjének felírata: "Janus Pannonius halálának évfordulója Pécs 1972. III. 27." És a körbefutó feliratban a Székesegyház látszik az öt tornyával… Ugye, szép az egész? És micsoda kedves ajándék! Ráadásul igazi barátságról tanúskodó gratuláló szavak olvashatók a borítékba tett lapon. Lehet-e találóbb, szebb ajándék egy művész számára, mint egy ilyen levél és bélyeg?
Ezt a borítékot és levelet a húsvéti üdvözlettel együtt talán egy másik nagyobb borítékban adták fel, vagy személyesen kézbesítették, gondosan betéve még egy A/4-es írólapba is, hogy ne sérüljön. A védett borítékot aztán Csorba helyzte el egy még védettebb helyen, a ma már ritka Janus-kötetben, ahol  én most, ennyi idő után, megtaláltam. 
Úgy látszik, nem csak a könyveknek, a bélyegeknek, borítékoknak és leveleknek is megvan a maguk története. Eszembe jutott Bertha Bulcsunak egy csodálatos írása, amelyet a Bertha-Csorba levelezéskötetben is "megemlegettem". Bertha már 1968-ban "elsiratta" a levelzést, és "elátkozta" a telefonálást, mert ugyan rosszak és örökké foglaltak a telefonok, de a telefonálás miatt elmaradó levelek  óriási űrt teremtenek például az irodalom- és művelődéstörténetben – is (8. levél, 5. jegyzet). Íme a jegyzet egy részlete:
"Bertha többször írt a lehetetlen állapotokról tárcáiban, legérzékletesebben talán A telefon bűvöletében c. írásában (Medvetáncoltatás, p. 120–124.): „De mit tudnánk ma Gaussról, Bolyai Farkasról és Bolyai Jánosról? És mit tudnánk Petrarcáról és koráról, Móricz Zsigmondról és Charles de Gaulle-ról? Mit tudnánk Tolsztojról? »Verba volant, scripta manent« – mondta a latin, és úgy tűnik, igaza van. Mi marad korunkból? Telefonbeszélgetéseink a semmibe hullanak. Életünk is?” Prófétai mondatok. Mindenestre az "első napos" boríték megmaradt, a levél is, és most a 21. században láthatóvá és olvashatóvá tettem az interneten is.
Kérdés: 50 év múlva mi marad ebből a dokumentációból? És ha marad is, olvassa-e valaki? Nem lesz-e belőle holt anyag valami újrahasznosító telepen?
Mostanában egyre több támadás éri a könyvtárakat és a modern digitális korral lépést nem tartó könyvtárosokat: porosodó, halott könyvekről, halott könyvtárról , fejlődésképtelen a "modern világgal" lépést tartani nem tudó könyvtárosokról írnak még a könyvtárosok némely szószólói is. Éppen ma kaptam sok "hagyományos könyvtáros" ismerősöm közül egyiktől egy levelet, amelyben egy könyvtáros levelező listán ezt írják:
"Kedves Mindenki!
Nem gondolják, hogy a könyvtárak nem is akarnak tudomást venni arról, hogy a könyvek és a könyvtárak IGENIS haldokolnak? És ha nem teszünk ez ellen valamit, akkor a könyvtár kiürül és már csak úgy járnak majd oda az emberek, mint egy múzeumba. Hadd álljon itt egy elképzelt párbeszéd a közeli jövőből:
        Gyerekek! Ez a könyvtár. Itt tárolták régen a könyveket, mert otthon nem volt az embereknek elég helyük és pénzük a könyvekre. Nehogy hozzá érjetek a könyvekhez! A kiállított tárgyakhoz tilos hozzányúlni!
        De tanító néni! Hogy hogy nem volt helyük és pénzük? Nem volt pénzük egy Blue-ray lemezt megírni vagy egy internetes tárhelyre? Hiszen ennyi könyvhöz elég lenne 50 gigabájt!"
Az ilyen levélírók szerint nyilván ez a Janus könyv is bekerülhetne a Halott könyvtár gyűjteményébe, hiszen nyilván nem sokan forgatták 1953 óta. Ennek ellenére azt mondom, amikor "hagyományos könyvtárosként" (ld. még hagyományos mosópor;) kezembe veszek egy-egy ilyen –  további kincset is rejtő – könyvet akkor megnyugszom: él (ez) a könyv, él bizony! Talán tovább is, mint az internet. És a mai digitális technika. Éljen is a könyv még soká, és éljen Csorba könyvtára és könyvei is. Ha az kell, hát az Interneten… IS
Befejezésül pedig, mindenféle ellenkező előjelű állítással szemben, azt mondom – és ez nem valamiféle "kincstári optimizmus", hanem őszinte hit -: aki könyvekkel foglalkozik, csak nyugodtan végezze a munkáját, mert az örökkévalóságnak dolgozik…