Emlékezés Kopányi Györgyre

(== Csorba Győző: A város oldalában : Beszélgetések A kérdező Csuhai István. – Pécs : Jelenkor, 1991. – p. 104-106.)

    

CSI: – Kopányi György hogyan került a Sorsunkhoz?

CSGY: – Ő még most is tevékenykedik, a rádiónál dramaturg. Hi­vatalosan akkoriban a városháza alkalmazásában állt, a városi tör­vényhatósági bizottságnál. Különféle pozíciókba tették, amikhez nem nagyon értett. Az iparművészeti iskolát végezte, és rajzolni szeretett volna. Dehát olyan állás itt nem volt. Hol a gyámügyi hatóságnál mű­ködött: ellenőriznie kellett a családokhoz kiadott gyermekek gondozá­sát, hol a tűzoltókhoz helyezték (semmi köze nem volt ehhez a munká­hoz sem), és ott kapott valami megbízatást. Erre-arra sodródott, de ugyanakkor nagyon lelkesen akart író lenni. Az irodalmi adminisztrá­cióban, de még a könyvtárban is sokat segített. 44 március 19-e, ami­kor a németek megszállták Magyarországot, egy vasárnapi nap volt. Az előtte való pénteken és szombaton mi Kopányi Györggyel Pesten voltunk, vásárolni a könyvtár részére, egy Múzeum körúti nagy antik­váriumban. Emlékszem, rengeteg pénzt elköltöttünk az akkori viszo­nyokhoz képest. Összegszerűen talán nem hangzik olyan nagynak, de hát több tízezer pengőt. Szombat este gyanútlanul hazajöttünk, és mi­kor másnap fölébredtünk, akkor hökkentünk meg, hogy mi történt  közben, míg mi ott jártunk. Az utolsó pillanatban tudtunk még abban a boltban vásárolni. A németek akkor már nyomultak befelé Pestre. Ennek mi nem láttuk nyomát, talán azért sem, mert szinte egész nap   ott voltunk az antikváriumban. Ez egy olyan antikvárium volt, amely­nek volt egy pincéje is, ott is ki volt építve egy polcos raktár a legkü­lönfélébb könyvekkel. Igen jó antikvárius volt a tulajdonosa. Úgy em­lékszem hogy Magyar volt a neve, talán Magyar Jenőnek hívták. Egy zsidó ember volt, és nagyon értett a szakmájához. Mivel én meg könyvtáros voltam, próbáltam egy kicsit furfangoskodni, hogy olcsób­ban jussunk egy-egy ritka könyvhöz. Mikor megtaláltam a Platón­összest, az első kiadást, ami bibliapapíron jelent meg, ezt én a közön­séges könyvek közé kevertem. Ő viszont egyenként árazta a könyve­ket: 6 pengő, 8 pengő, 10 pengő. És amikor ezek között megtalálta a Platónt, megállt egy rövid pillanatra, majd szemrebbenés nélkül foly­tatta: 120 pengő. Láttam, hogy hiába próbálok furfangoskodni, többet ért a könyvszakmához, mint én.

Mindenesetre Kopányi György akkor azokat a teendőket, amiket a városnál kellett volna tennie, eléggé elhanyagolta. Nem is bántották érte, mert tudták, hogy az irodalomban viszont lelkesen tevékenykedik. Ez odáig ment, hogy már a háború után engem megbíztak egy belső városházi lap szerkesztésével…

CSI: – Mi volt a címe?

CSGY: – Mi is volt a címe? Torony alatt, azt hiszem ezt a címet adtuk neki, mert a városháza lapja volt; ez a cím a városra és a városhá­za épületének magas tornyára is utalt. Kopányi Gyurka abban is segített. Minden szám utolsó lapjára valakinek a karikatúráját odarajzolta (kitűnően rajzolt), én pedig írtam hozzá néhány sornyi karinthys szöveget. Meg aztán nyitottam egy nyelvi rovatot. Havonta jelent meg…         

CSI: – És mit közölt?

CSGY: – Mivel ez a legelső időszakban volt, és hát akkor már kez­dett átalakulni az egész közigazgatás, szerepeltek benne handabandás cikkek, amelyek segítettek az új törvények között eligazodni. Azonkí­vül a városháza hírei, ha valamilyen attrakció történt, valami családi est, akkor arról beszámoló. A nyelvőr-rovaton kívül például még sport is volt benne valamennyi. Olyan volt, mint amilyen most is előfordul, afféle üzemi lap. Itt ezt csak azért mondom el, mert Kopányi Gyurka ebben is segített. Később aztán, már 45 után valamikor én megbízatást vagy inkább utasítást kaptam arra, hogy nézzem meg a különféle könyvkereskedéseket, főleg az antikváriumokat, hogy nincs-e valahol úgynevezett fasiszta könyv. Azt te is biztosan tudod, hogy akkoriban különféle jegyzékek jelentek meg, és csak a furcsaság kedvéért mon­dom, hogy ezeken a jegyzékeken például Rejtő Jenő összes műve is rajta volt. Két-három lapon át csak őt sorolták… De olyan cifra dolgok voltak ezekben a jegyzékekben, hogy például egy Kalevala-kiadást, amihez Gulyás Pál írt előszót, de mert a könyv Karéliában játszódik, illetve arra hivatkozik, ezt is indexre tették. Karéliának egy részét ak­kor már a Szovjetunió megszállta, és akkor már erről a területről nem illett beszélni, mintha nem is létezett volna… És aztán nagyon sok könyv, mások is, mindenfélék. A Harsányi Zsolttól kezdve ki kellett tennünk mindent. Mi jártuk sorra a pécsi antikváriumokat. Akkor még nem államosították a könyvkereskedést. Egy óriási raktárt egyedül nem tudtam átnézni, így Kopányi György jött velem, mert kikértem őt hivatalosan a várostól, hogy segítsen nekem. Volt néhány olyan antik­várium, ahol egyenesen megmondták, hogy válogassunk valamit, ami tetszik nekünk. Azzal ugyanis, hogy az ellenőrzést mi végeztük, tulaj­donképpen megmenekültek attól, hogy a központ csinálja ezt. Nem indítottak ellenük eljárást. Ebből nekem személy szerint az volt a hasz­nom, hogy valamelyik antikvárium nekem ajándékozta az Ulysses ere­deti angol kiadását, amit ugyan nem értek, de örültem neki…

CSI: – Ez most is megvan?

CSGY: – Most is megvan. Bibliapapírra nyomtatták, úgyhogy nem is olyan vastag és nagy könyv. Ezt megkaptam az antikváriumban.

      Amikor aztán a Sorsunk szerkesztése rám szakadt, akkor Kopányi Gyurka volt a fő segítőm. Egyrészt azért, mert sok embert ismert Pesten is az ifjú írók közül. Itt főként Darázs Endrét említhetem, akiről beszél­tem már. Kopányi György segített nekem, és így azzal a társasággal, amelyik akkor a fiatal írók társasága volt, Végh Györgytől kezdve Mándy Ivánon át Vargha Kálmánig és Vajda Endréig nem tudom, ki mindenkivel, velük megismerkedtem. Ők voltak akkor az új magyar iro­dalom. Mindegyikkel kapcsolatban voltam, részben közvetlenül, rész­ben közvetve. Amikor megjelent az Újhold, annak az embereivel is barát­ságba kerültem. […]

  … például Kopányi Gyurkának van már leg­alább harminc hangjátéka, és közben alig ismeri az írótársadalom. Mert  teljesen a hangjátékra adta magát, és prózája vagy verseskötete nem jelent meg egyáltalán. Pedig van tehetsége, és mikor még itt élt Pécsen, én biztosan törődtem vele. Hozta az írásait, fürkészte az arco­mat, hogy mit szólok hozzá. És én nyugodtan és természetesen meg­mondhattam neki a véleményemet. Érezte, hogy valaki törődik vele.