"Swift egy külön fejezet nálam, el is mondom, miért. Az a Gulliver-kiadás, amit én nagyon megszerettem, 1916-ban jelent meg Karinthy fordításában. Kis formátumú könyv, talán Világkönyvtár annak a sorozatnak a neve, aminek ez a kötet az egyik darabja volt. [Csorba természetesen jól emlékszik, arról a sorozatról van szó. P. L.] Ha egyszer a kezedbe kerül, feltétlenül nézd meg. Én ugyan nem magamtól, hanem valaki figyelmeztetésére megtaláltam benne egy részletet, amelyik a tervgazdálkodásról szól. Csodálatos, egyszerűen csodálatos, hogy az a húsz vagy hány sor mennyire egy az egyben át volt tehető a mi gazdálkodásunkra, illetve a szovjet tervgazdálkodásra. Arról van szó ebben a néhány sorban, hogy bizonyos emberek Brobdingnag fővárosából eljutottak Laputába, majd onnan visszatérve tapasztalataik alapján királyi szabadalommal Tervkészítő Akadémiát létesítettek Lagadóban, majd minden városban szerveztek ilyen Akadémiát. Ezekben rengeteg terv született az ország megújítására. Csakhogy a tervek még nem fejlődtek tökélyre, s így az egész ország ugarrá vált, a nép éhezett, lerongyolódott, rommá lett. Nekem ez a részlet akkoriban nagyon nagy vigaszt nyújtott.
Ez a két könyv abban is hasonlít egymáshoz, hogy mind a kettő nagyon-nagyon keserű könyv. Talán a Gulliver még keserűbb, mint a Don Quijote. Swift arról is írt, szinte hátborzongatóan, hogyan lehet megszüntetni Angliában az éhínséget. Azt javasolja, hogy le kell vágni a csecsemőket, és meg kell őket enni. Ha ezt elolvasod, először elmosolyodsz a képtelenségén. De ha belegondolsz, hogy mit is ír, akkor rájössz, hogy ez egy hallatlanul keserű gondolat."

Csorba Győző: A város oldalában. – Pécs : Jelenkor, 1991. (p. 207-208.)