Az idegenvezetőt köszönti egy másik idegenvezető

AZ IDEGENVEZETŐT KÖSZÖNTI
  EGY MÁSIK IDEGENVEZETŐ

                                       Az ötvenéves Bertók Lászlónak

Bizony, kartárs, ahogy tanácsos
időnként az agyonkuszált napokban,
midőn az ember
már azt se tudja, hogy hol a feje,
melyik a jobb lába, melyik a bal,
tehát: ahogy időnként általában
helyes megállni egy kevés időre,
s összegezni, szemlézni, helyre rakni,
s tervezni a legközelebbi
megállóig (addig feltétlenül),
hiszen nyilvánvaló,
hogy enélkül az élet csak gubanc lesz,
amint például a csővezetékek
dolga a mi (már nem is annyira)
kis városunkban,
a csővezetékeké, amiket
szokás szerint a főszezonban
(márminthogy a miénkben)
ásnak ki, sáncolnak körül, cserélnek
úgyhogy a szakmánk dolgozóinak,
mármint nekünk
kedvünk lenne idegenforgalom
helyett idegenbukdácsolásnak nevezni
azt, ami zajlik itt ilyenkor,
(talán ez is a cél, a régi forma
unalmas lett, ezzel viszont
ki lehet tűnni: – roppant egyedi),
tehát, ismétlem: jó megállni olykor,
nekünk most mindenképp, e nagy cölöpnél,
amelyre egy szép 50-es van írva,
megértük mind a ketten – hála Isten,
önt, – emlékszik? – ezerkilencszáznyolcvan
szeptember ötödikén, pont a déli
harangszókor nem ütötte el a
zebrán az a bunkó taxis legény,
és engem is kihagytak
a különféle taxik s taxisok,                                
megértük, álljunk meg kicsit,
szemlézzünk, összegezzünk! – ám ezúttal
hozzunk; virágot is, tegyünk
néhány egyéb
ünneplő eszközt is kezünk ügyébe:
ételt, italt – ilyesmiket,
s én, mint afféle szakmabéli,
mondok pár szót,
úgy vélem, véleményem,
éppen mert szakmabéli véleménye,
csak meggyőzőbb, mint egy laikusé,

ímé:
ön (hogy dedukciós módszerrel éljek,
és a konklúziót tegyem előre),
ön ritka jó
idegenvezető,
már régesrég tapasztaltam, hogy járatos
egy s másban, amiben csak kevesen,
hogy olyasmiket tud, miket csak kevesen,
hogy gyakran tesz kitérőket, kalauzol
addig még ismeretlen tájakon,
hogy az a város, ahol működik,
örülhet, mert jóhírét önnek is köszönheti,
esetleg úgy látszhat, hogy ködösítek,
s gondolhatják: “Ahá, a két haruspex!”,
dehát mi, hogyha összebotlunk,
nem pislogunk hamis mosollyal egymásra,
halálosan komoly
számunkra az idegenvezetés,
az is komoly, ha megkérdem: vajon
ünnepnapjára mit kívánjak?
nyilván szakmába vágó valamit
szeretne hallani; 

azt kívánom tehát,
hogy eztán is sikerrel
végezze az idegenvezetést,
mutasson meg sok mindent városunkból,
de a városon túliból ugyancsak,
és ne az idegeneknek csupán,
hanem az itt lakóknak is,
és ne csak, ami kívül van, csak azt,
hanem, ami bennük rejtőzik, azt is

a következő újabb ötven évben