AZ IDEGENVEZETŐT KÖSZÖNTI
  EGY MÁSIK IDEGENVEZETŐ

                                       Az ötvenéves Bertók Lászlónak

Bizony, kartárs, ahogy tanácsos
időnként az agyonkuszált napokban,
midőn az ember
már azt se tudja, hogy hol a feje,
melyik a jobb lába, melyik a bal,
tehát: ahogy időnként általában
helyes megállni egy kevés időre,
s összegezni, szemlézni, helyre rakni,
s tervezni a legközelebbi
megállóig (addig feltétlenül),
hiszen nyilvánvaló,
hogy enélkül az élet csak gubanc lesz,
amint például a csővezetékek
dolga a mi (már nem is annyira)
kis városunkban,
a csővezetékeké, amiket
szokás szerint a főszezonban
(márminthogy a miénkben)
ásnak ki, sáncolnak körül, cserélnek
úgyhogy a szakmánk dolgozóinak,
mármint nekünk
kedvünk lenne idegenforgalom
helyett idegenbukdácsolásnak nevezni
azt, ami zajlik itt ilyenkor,
(talán ez is a cél, a régi forma
unalmas lett, ezzel viszont
ki lehet tűnni: – roppant egyedi),
tehát, ismétlem: jó megállni olykor,
nekünk most mindenképp, e nagy cölöpnél,
amelyre egy szép 50-es van írva,
megértük mind a ketten – hála Isten,
önt, – emlékszik? – ezerkilencszáznyolcvan
szeptember ötödikén, pont a déli
harangszókor nem ütötte el a
zebrán az a bunkó taxis legény,
és engem is kihagytak
a különféle taxik s taxisok,                                
megértük, álljunk meg kicsit,
szemlézzünk, összegezzünk! – ám ezúttal
hozzunk; virágot is, tegyünk
néhány egyéb
ünneplő eszközt is kezünk ügyébe:
ételt, italt – ilyesmiket,
s én, mint afféle szakmabéli,
mondok pár szót,
úgy vélem, véleményem,
éppen mert szakmabéli véleménye,
csak meggyőzőbb, mint egy laikusé,

ímé:
ön (hogy dedukciós módszerrel éljek,
és a konklúziót tegyem előre),
ön ritka jó
idegenvezető,
már régesrég tapasztaltam, hogy járatos
egy s másban, amiben csak kevesen,
hogy olyasmiket tud, miket csak kevesen,
hogy gyakran tesz kitérőket, kalauzol
addig még ismeretlen tájakon,
hogy az a város, ahol működik,
örülhet, mert jóhírét önnek is köszönheti,
esetleg úgy látszhat, hogy ködösítek,
s gondolhatják: “Ahá, a két haruspex!”,
dehát mi, hogyha összebotlunk,
nem pislogunk hamis mosollyal egymásra,
halálosan komoly
számunkra az idegenvezetés,
az is komoly, ha megkérdem: vajon
ünnepnapjára mit kívánjak?
nyilván szakmába vágó valamit
szeretne hallani; 

azt kívánom tehát,
hogy eztán is sikerrel
végezze az idegenvezetést,
mutasson meg sok mindent városunkból,
de a városon túliból ugyancsak,
és ne az idegeneknek csupán,
hanem az itt lakóknak is,
és ne csak, ami kívül van, csak azt,
hanem, ami bennük rejtőzik, azt is

a következő újabb ötven évben