Kedves Jó Amy

            Hát elment. Hiába volt minden. Könyörgésem is érte és hozzá. Hiszem, hogy Amy megrendítő búcsúszavai szerint „hazatért”. Mert tudom, hogy Amy fészekrakó áldozatai ellenére Sanyinak eföldön sehol nem volt igazi otthona. Ideküldte Valaki, hogy továbbteremtse a Szép és Jó világát. S mikor úgy látta, hogy megtette a dolgát, hazahívta. De az iszonyú lelki-szellemi gyötrődések után megmutatta neki, hogy mi az az iszonyú testi szenvedés.
            Így lett Sanyi élete hibátlanul teljes. Példamutató.
            Gyászolni szokványosan nem is szabad. Ami Benne a legértékesebb volt, itthagyta nekünk. Persze, hogy boldogok lennénk, ha még sok évig közöttünk maradt volna, persze, hogy óriási űr maradt utána, De ne ezt nézzük most, inkább azt a rengeteg ajándékot, amit kaptunk Tőle. Az ember-állat egyik legnagyobb szelidítője volt, amióta világ a világ.
              Én azért sem tudom gyászolni, mert bennem változatlanul él, amíg élek én.
              Kedves Amy, bizonyára Maga is hasonlóképpen érez. Ezért nem is próbálom közhelyekkel vigasztalni. De igenis szívem legmélyéből megköszönöm azt a határtalan odaadást, amivel Sanyit keresztútján végigkísérte. Nehéz volt, roppant nehéz, tízezrek, sőt százezrek nevében is tisztelgek kedves Amy emberi nagysága előtt. 
             A temetésen sem leszek ott. Aligha bírnám ki végzetes megpróbáltatás nélkül Én nem akarom Sanyit eltemetni. Nem akarom és nem is merem megkockáztatni azt a lelki-idegi megpróbáltatást, amit a temetés okozna. Képzeletben melegen és szorosan megölelem, mintha csak [hosszabb?] időre elválnánk, de a viszontlátás biztos tudatával. 
             Még csak azt, hogy kedves Amy mellett állunk Margitkával együtt, s bármiben segíthetünk, készségesen, testvéri szeretettel tesszük.

                            Kezét csókolom.

                                                        Győző
                    
              Veled vagyok én is, nagy szeretettel:

                                                        Margit