BOLYONGÓ
                                         M.-nak

Csak tövis tüske mindenütt sehol gyümölcs sehol virág
Az oltalom vitézei most támadnak és sértenek
céljuk-veszetten tépik a selyem-nappalt a selyem-éjt
a selyem-szellőt mely virágért szökött eddig közéjük
gyümölcsért szökött simogatni őket illatukkal rakódni
aztán elvinni hírük az evangélium-éhezőknek
Csak tövis tüske
                             A selyem-bőrű asszonyt karjukba lökte
egy várhatatlan robbanás évmilliók makacs kanócán
nászágyak sírok szerelmi lihegés rög-dobaj
gyanútlan mérföldkövei között közeledő

A selyem-bőrű asszony ím forrásvidékké változott
vércsermelyek vérpatakok forrásvidéke teste-lelke

            Csak sötétség titoktalan csodátlan
            zugok rekeszek hangok nélküli
            egy-szövetű sötétség gömb-sötétség
            csírátlan sötétség égtájtalan
            A csodákkal a titkokkal teli
            a termékeny a szivárvány-szívű
            asszony belézuhant
                      Most lám
                      kialudt mindene

            Csak tövis tüske csak sötétség
            Lányunk anyánk nővérünk és hugunk
            és szeretőnk vérezve és kihunytan
            bolyong sehova-sem-vivő ösvényein

Szembejön vele három gyermek fülébe zöng egy férfihang
lát békés konyha-sarkot forró ágy illata csapja meg orrát
érez fullasztó teljességet emberműhelyt érez magában
könyvet fog föl álmából ébred ölbe bújik és ölbe vesz

de mégis mindez töredék köztük hiány hiány hiány
de mindezt ő teremti csak vagy ő sem a ragaszkodó
élet szeretne megmaradni az egyre lakhatatlanabb
kedves tagokban s persze vérét használja építőanyagnak
holott a vérét kozmikus apály sodorja szívja

            Miféle rendbe illik ez?
            S lehet-e még rend ezután?
            Szólíthatjuk kiálthatunk
            más lett az anyanyelve más
            Nővérünk anyánk szeretőnk
            kinek egy pillantás kinek
            elég volt egy-egy mozdulat
            félig nyitott száj dörmögés
            értette tudta akibe
            kéréseink szándékaink
            csábulva dőltek szinte mint
            a völgy mélyébe patakok:
            nővérünk anyánk szeretőnk
            zárt lett konok lett idegen

            Lehet-e még rend ezután?

Falon túl kereng sehova-sem-vivő ösvényeken
               jaj! jaj!
kígyó-ösvényeken ravasz kanyarok hurkain
               jaj! jaj!
a só a szén a víz a mész
a szép szövetség tagjai szétválni készülődnek
               jaj! jaj!
ami meg összefogta őket az egyszervolt Erő
mint kirablott fészkű madár
               jaj! jaj!

kínjai fordított villámán fölcikkanni készül az űrbe.