Epigrammák

                      Egy ifjú költőre

Jársz-kelsz, mint aki szédül, vagy titkos sebet őriz:
ríva fakad, kire rápillantasz. No, fülelj ide csöppet:
mártír-kép senkit nem emelt az Olympra idáig,
oly költői ne légy, és tán költő leszel öcskös.

                     Vie romancée

Szelleme ormaihoz nem férhet törpe agyával:
           hálóbocskorait kezdi ki, rágja vigan.

                    Egy kritikusra

Hajts térdet és fejet, poéta,
s örülj nagyon:
versed kegyeskedik agyon-
ütni, lám, egy analfabéta.

                    A beérkezett

Gyors rangjával nem tudja, mit tegyen. –
Morc és nyűgös, ráncolja homlokát,
s álla alá gyűjt gondosan
egy nagyságos tokát.

                     A szerény

Szembe dícsérik: mint a lány,
a boldogságtól olvadoz.
Dícsérjük: elolvad talán.

                               A gerinces 

Főnöke szól hozzá, reszket, mint a nyárfa a szélben.
          Ám odamond neki jól, hogyha magára marad.

Szabadulás (Pécs : Batsányi Társaság, 1947. p. 31.)