Eredetileg csak köszönetet akartam mondani 22.-ei versmondó-emlékest előadóinak, szervezőinek és az esten megjelent és megszólaló Bertók Lászlónak, Csorba IGAZ barátjának, élete élő tanújának, a „Kossuth-díjban is költőtársának”. Aztán végül csak egy kitérő után érek majd el a köszönethez. Elnézést kérek a kitérőért (amelyik hosszabb lett, mint a köszönet) és azért is, hogy az estről készült filmfelvételt és a képeket majd csak később tudom föltenni a honlapra.

 A KITÉRŐ:

 A Három Holló Alapítvány és az Arco Verlag kiadó gondozásában német nyelvű irodalmi útikalauz jelent meg a napokban, a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program alkalmából. (2010 tavaszán szerették volna megjelentetni… mostanra sikerült.) A könyvben olvasható Csorba Győzőnek négy verse is. (Áll a vén Zsolnay, Rókus-domb, Vasarely, Ókeresztény temető.)

Jó hír ez! A mostani gazdasági helyzetben minden megjelenés az… különösképpen, hogy a jogutód, örökös még tiszteletpéldányt is kap – honoráriumképpen – a kötetbőlJ

A könyv első bemutatója Budapesten lesz, november 10.-én a Ráday Könyvesházban. (Miért, hol máshol lenne egy pécsi útikalauz bemutatója?) Az alapítványtól erre az eseményre meghívót küldtek, melyben természetesen a könyvről is írnak néhány mondatot. Íme, egy felsorolás a meghívóból:

           „Ein Buch mit Beiträgen von Peter Esterhazy, György Konrád, Ingo Schulze, János Pilinszky, Miklós Mészöly, Endre Kukorelly, László Márton, Lajos Parti Nagy, András Cserna-Szabó, Orsolya Karafiáth, András Maros, János Térey, Márta Józsa, Lajos Kassák, Wilhelm Dorste u. v. m.”

           Ettől a névsortól igazán kíváncsivá lettem (hova tűntek a pécsi szerzők, jelesül Csorba?), ezért megnéztem a könyv kiadói ismertetését is. (Ezt egy e-mail mellékleteként pdf formátumban küldték el a címemre a Három Holló Alapítványtól). A kiadói ismertetés a meghívóban felsoroltakén kívül még a következő szerzőket emeli ki:

            Claudio Magris, Eduard Schreiber, Zsigmond Móricz, Sándor Weöres, Zoltán Kőrösi. 
            Ugye, mintha a pécsiek itt is hiányoznának…

Van aztán a könyvnek egy olyan fejezete is, amelyet imígyen reklámoznak, beharangozva „étvágygerjesztőként” Pécs híres embereit:

„Zwölf »Gesichter der Stadt« sind den Kapiteln vorangestellt: darunter der Fußballer Pál Dárdai (Hertha BSC); der wahnsinnige Maler Csontváry; der international bekannte, avantgardistische Filmregisseur Béla Tarr; der Multimillionär Dezsö Matyi und seine agenhafte Karriere vom Groschenheftverkäufer in Pécs zum Besitzer eines Verlagsimperiums in Budapest; der romantische melancholische Dichter Nikolaus Lenau, nach dem das Zentrum der Ungarndeutschen in Pécs benannt ist.”

Elgondolkoztató és érdekes felsorolás ez is. Nyilván a „fußballer Pál Dárdai”, az „avantgardistische Filmregisseur Tarr Béla”, a „multimillionär Dezsö Matyi” biztosan érdekes és figyelemfelkeltő nevek. De én makacsul „leragadtam” a kérdésnél: Hol vannak a pécsi művészek?

Aztán megleltem a könyv ismertetését a pecsiujsag.hu internetes lapon is: 

            „A Wilhelm Droste és Zádor Éva által szerkesztett Pécs. Ein Reise- und Lesebuch igazi csemege a magyar szerzők rajongóinak, hiszen olyan írók és költők írásaival ismerteti meg német nyelven az olvasókat, mint Kukorelly Endre, Márton László, Mészöly Miklós, Móricz Zsigmond, Parti Nagy Lajos, s mások mellett Pilinszky János.”
(http://pecsiujsag.hu/index.php?p=article&aid=35709v )

            Jól tudom, a könyv nem lesz se jobb, se rosszabb, attól, hogy az ismertetőkben nem szerepel egyetlen pécsi illetőségű szerző neve sem. Nem szerepel azokban Csorba Győző sem. Ebben az országban mindig minden Budapesten történik, minden valamirevaló művész csakis ott élhet. A „vidékiek” – Istenem, micsoda buta szó! – szóra sem érdemesek.

Szóval a vidékiek még akkor sem számítanak, ha az ő városukról állítanak össze könyvet, olyan könyvet, amelyben ők is szerepelnek. Csorba vagy Bertók (az ő két verse is olvasható a kötetben) neve, úgy látszik – a reklámozók szerint –, nem vonzaná a közönséget. Nem vevőcsalogató, nem „eladható” nevek. Kihagyják hát őket a beharangozókból. Kihagyják azt a Csorbát, akinek a neve összeforrt Pécs városával, aki vidéken élő költőként először kapott Magyarországon Kossuth-díjat, aki német nyelvű versek sorát fordította magyarra, de nem csak verseket: vegyük pl. a Faustot… Á, Csorba nem kell. Csorba nem „húzónév”. (Köszönet, hogy műveit azért beválogatták…)

Különösen fájó, hogy a pécsi internetes újság sem említi a város költőinek nevét. (Persze, ők nem nagyon tehetnek róla, hiszen nyilván ők is a kiadói hírverésből vagy a meghívóból tájékozódtak.)

           Mondom, mindegy, a könyv ettől még jó, sőt, kitűnő is lehet – nem tudhatom, hiszen a tiszteletpéldányt majd a reménybeli pécsi bemutatón adják át, másutt meg még nem találkoztam vele. Én csak azt akartam bemutatni, hogyan kerülnek előtérbe olyan alkotók, akiket külföldön – ki tudja, miért… illetve helyesebben: ki nem tudja, miért… – jobban ismernek. És hogyan kerülnek háttérbe a velük – legalábbis – „egyenértékű” vidéki alkotók. Mint Bertók vagy Csorba. Lám, az illuzionista utókor: Csorba volt – Csorba nincs. Bizony, nincsen köztünk. November 21.-én lett volna 94 éves. És már 15. éve halott. A koporsóval neve is a sírba süllyedt?  Nem!

            A KÖSZÖNET

Csorba emléke és művei még élnek. Tegnap este, immár másodszor rövid időn belül, összejött egy kis kör, amelyik még emlékszik Csorbára és szereti őt és verseit. Most tehát, a fentebb leírtak különös megvilágításában, sokszorosan mondok köszönetet a „leletmentő” Sólyom Katalinnak és versmondó köre összes tagjának, hogy ők nem felejtkeztek el Csorbáról. És Hernádi László könyvtáros kollégámnak, aki nélkül – ahogyan mondani szokták – ez az est „nem jött volna létre”: ő – mint a versmondó kör tagja – „közvetített” Sólyom Katalin és köztem. És köszönetet mondok a Csorba nevét viselő megyei-városi könyvtárnak, vezetőinek, hogy ezzel a megemlékezéssel is segítik őrizni Csorba emlékét. 

És nagyon köszönöm a megjelenteknek, hogy elmentek meghallgatni a Csorba verseket. Hogy nem felejtették el Csorba nevét. Hogy értik és nyilván szeretik is művészetét, hiszen ott voltak. Még akkor is, ha Csorba „vidéki” költőnek lett valamikor kikiáltva. Összegyűltek itt, mert tudják, Csorba vidéken élő költő, de nem provinciális. Hanem egy nagy költő. Fővárosi és egyetemes mércével mérve is az.

És köszönöm Bertók Lászlónak, hogy másodszor is eljött meghallgatni a lelkes (és tehetséges) szavalókör műsorát. Sőt: nem csak eljött, de a műsor végén – mintegy meglepetésvendégként – megszólalt, meleg szavakkal emlékezett Csorbára, s felolvasta Csorba halálának ötödik évfordulójára megjelent versét. Köszönöm szépen, a „Csorba utódok” és az özvegy, Margitka nevében is.

 Csorba ezt írta az Összegyűjtött versek c. kötetének Magamról, verseimről c., úgymond, „utószavában”:

 „Szűnjék meg a „líra” szó ábrándot, lágyságot, pódiumot asszociálni. Álljon a költészet az ember útjába, keveredjen ételébe, italába, üljön mellé örömében, bánatában, munkájában, pihenésében. Ne lehessen tőle szabadulni, ne lehessen kikerülni, mellőzni, félretenni.
              Aggasztóan csonkul az ember: nem a vers lesz a fő vesztes, ha ez is kiesik életéből.”

 Bízom abban, hogy a vers nem fog kiesni az ember életéből. S bízom abban, hogy az Önök emlékezetéből, akik e sorokat olvassák, Csorba neve és versei sem hullanak ki.

Az említett „Pécs-könyv” „előzetes” adatai a kiadói ismertető alapján:

Pécs. Ein Reise und Lesebuch.
Hrsg. von Wilhelm Droste. Arco-Orca
Paperback, ca. 270 Seiten.
Mit zahlreichen Abbildungen.
Ca. € 18 / Sfr 27