Ez a blog is eltér a szokásos formától.
Kedves "őskönyvtáros" barátom, Kiss Tamás (hozzám hasonlóan immár ő is őskövület egy ősi korból) küldte ma délben a verset egy e-mailban: alább szerkesztve közlöm a dokk.hu oldalról
AKÁR A ROZSDÁS KÉSEKET
Műfogból, szemüvegből,
néhány régi ruhából
összetákolom
anyámat reggelente.
Csontváz lába közé
pelenkát simítok,
harisnyát, szövet-
papucsot adok rá,
aztán két kézen vezetve
kicsoszogunk a nagyszobába.
Az önállóság bajnoka, ő,
aki soha nem szorult senkire,
és a szabadság bajnoka, én,
aki már kamaszfővel
elszöktem tőle,
nem akartam a szigorában élni.
Csodálkozhat most az, aki
ismert bennünket azelőtt.
Akár a rozsdás késeket,
egymással élesít
minket az Isten.
A vers szíven ütött. Csorba csonttá fogyott teste jutott eszembe róla, s minden, ami betegsége körül vele és velünk - a családdal történt. Eszembe jutott a tehetetlenség, mindnyájunk tehetetlensége, amit a béna költőt látva éreztünk, vagy amit én éreztem az idegklinikai intenzív kórteremben az akkor már halálos beteg Csorba ágya mellett. A költő kézzel intett nekem (az alig észrevehetetlenül emelkedő, kéznek tűnő csontváz szinte még a mozdulat befejezése előtt visszahullott a takaróra) és mikor fölé hajoltam, suttogva megkért igazítsam meg a párnát a feje alatt. A madárcsontú, pillekönnyű test alá nyúltam, hogy kicsit elmozdítsam-fordítsam a művelethez, de ügyetlenül: nem is tudtam, a nagy takaró alatt hol rejtőzik, és bizony a kezem a rosszul, kicsit hanyagul a test alá tett pelenkába csúszott. A költő észrevette fintoromat, s azt kérdezte: Ugye, ...ba nyúltál. Nyersen és fájón hullottak elém a halálosan csendes szavai. S hiába tiltakoztam, á, dehogy, semmi baj, könnyezve kért bocsánatot. Nahát, az élet minden költőt és költőit (is) rommá porlaszt... porlasztana, ha nem maradnának meg utána a versek. Figyeljünk hát inkább a versekre.
Mezey Katalinra is, amikor ez a tiszta nő mondja el a fenti versét, itt. Ajánlom, hallgassák meg és a többi verset is a linkről, a költő előadásában. Nagyon szép mindegyik. Olyan szépek, hogy emiatt (is) küldöm ez a blogot.
Mezey Katalin. Képernyőkép a videó oldaláról.
És azért is, mert azt emberi agy csudálatos dolog (mekkora fölfedezés!) és Mezey Katalin verséről eszembe jutott egy másik nagyon szép, öregasszonyról szóló vers. Csorba mondja A város oldalában című kötetben (tiszteletből, úgymond kegyeleti okokból kihagyom az egyik szereplő nevét az emlékezésből):
"Mikor Tüskés felett ítélkeztek (amikor a Jelenkor szerkesztői posztjáról leváltották, P. L.) a megyei tanács egy kisebb termében, idejött a pártközpontból Kiss István, aki akkor Pesten, a központi bizottság kulturális osztályán volt valamilyen potentát. Jelen volt Takács Gyula, és nagy szomorúságomra bevonták régi barátomat, ... is. Ő képes volt arra, hogy Bertók Lacinak egy versére, ami az öreganyjáról szólt, és egyik kötetében is benne van, így kezdődik, hogy „Aszaltszilva arcú / görbült nagyanyám…”, szóval igazán mélyen realista vers, lírai melegséggel, arra valamilyen parasztromantikát fogjon rá."
Csorba máskor előttem is nagy elismeréssel emlegette a verset, amelyet én is nagyon szerettem, s amelyet Bertók fiatal korában írt, s amely miatt sokszor siratom "azt" a Bertókot, akinek verseiből később eltűnt a "parasztromantika".
Bertók László
Nagyanyám
Aszaltszilva arcú,
görbült nagyanyám,
decemberi varjú
vén gesztenyefán,
hócsillagos télben
lelsz-e még magot?
Látsz-e hulló égen
néha szép napot?
Lelkedet a vállad
azért tartja csak,
hogy a vesző vágyak
arra hulljanak?
Vagy fel tudsz még szállni,
ha a föld nehéz?
Szemed csendje nyári
mezőket idéz:
Búzavirág-fényű
reggelek tüzét,
érett zizzenésű
élet örömét,
szikár nagyapámat
friss tarló fölött,
derekán a nyárnak,
aki megszökött.
De messziről jöttél
dűlőutakon.
Elmaradt négy testvér,
egy tucat rokon.
És most itt kucorgol
eres küszöbön,
ajkad imát mormol,
lesed, hátha jön
nagyapa a csöndből
hulló égen át,
ellopni a földről
árva asszonyát
Hát, mondom, fura az emlékezet és az emberi agy, egészen távoli (?) dolgokat képes összekötni.
Köszönöm, kedves Tamás, hogy mindezt az e-mailben küldött Mezey verssel eszembe juttattad.
Önöknek köszönöm a kattintást.