A 325., rendkívüli Csorba blogban egyetlen felhívást teszek közzé.
A Csorba Győző Társaság a 2024. évi közgyűlését (kicsi csúszással)
2025. március 20-án 17 órától tartja
a Pécsi Tudásközpont kis konferenciatermében.
A közgyűlés napirendjén a hivatalos bevezető után (napirend, levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása, a jelenléti ív aláírása, Pintér László beszámolója és a 2023. évi, NAV által elfogadott könyvelői jelentés jóváhagyása) a Társaság működésének 10. évfordulójára visszaemlékezve dr. Nagy Imre elnök beszél az évtizedes munkáról és a tervekről, melyek elnökünk fontos bejelentése miatt is fontos mérföldkövet jelentenek Társaságunk életében.
Kérem, a tagok és minden érdeklődő (a közgyűlés nyilvános) szíves megjelenését!
Kérem, jelezzék részvételi szándékukat és kérem azok visszajelzését is a meghívó tudomásulvételéről, akik a közgyűlésen nem tudnak megjelenni!
A hivatalos dokumentumokat ill. azok tervezetét még a héten eljuttatom minden címzetthez.
Jelzem egyben azt is, hogy a tagdíjakat hivatalos befizetési utalvány ellenében a rendezvényen is be lehet fizetni, ill. azt a Társaság bankszámláján átutalással is lehet rendezni.
Minden eddigi befizetőnek köszönjük a tagdíjat.
Ma Csorba alábbi verse jutott eszembe... Ki tudja, miért, hiszen a vers az elmúlásról szól, ám dedikált a vers: a költő Ancuskájának, szeretett feleségének, életében és még holta után is mindenben támaszának írta. Azt hiszem, mégis minden búcsúzásra illik.
Eljön mindenképp
Válnék ha kell akárkitől
kis időre örök-időkre
csak tőled nem tőled soha –
Mind telibb vagyok rettegéssel
ha csak a konyhában időzöl
bevásárolni mégy a boltba
Az éjszakákat is utálom
alszom s te is mindketten alszunk
kiesünk egymás tudatából:
mintha a levegőt veszítnénk
mintha szívünkbe tőr verődne
mintha tigris tépné a torkunk
bár ott vagyunk egymás tövében –
Ezt nagy táblára írta törvény
kis törvények és kicsi táblák
kis keresztekkel ha beszórják
a nagy táblán marad a törvény
marad ha mindig hangosabb is
az oktatás hogy ne bomoljunk:
eljön mindenképp az a perc mely
egyikünkből vadidegent gyúr
csontokat vagy maréknyi port csak
de másikunk iránt közömböst
eljön mindenképp hogy a két kéz
széttépődik s lehull az egyik
int falevél szülő-gallyáról
s a falevél vissza se néz: holt –
a gally meg hasztalan siratja
A szavak bolyhai. Bp. Magvető, 1988.
Köszönöm figyelmüket és várom visszajelzésüket, megjelenésüket.