Csorba Győző emlékest, 2014. november 14.

CSORBA GYŐZŐ EMLÉKEST, 2014. 11. 14.

(Az esten elhangzott versek elolvashatók és meghallgathatók itt.)

A Sólyom Katalin által vezetett Pécsi Vers- és Prózamondó Pedagógusok Műhelye negyedszer adta elő a Csorba Győző halálának 15. évfordulójára (2010. szeptember 16.) készült emlékműsorát 2014. november 14-én, ezúttal a Csorba Győző Megyei Könyvtár szervezésében a Pécsi Tudásközpontban. Köszönjük a kiváló előadóknak a szép és emlékezetes műsort, a megjelenteknek pedig azt, hogy még mindig szeretettel emlékeznek Csorba Győzőre.

Az előadás után a Könyvtár nevében Szabolcsiné Orosz Hajnalka, a család nevében Csorba Győző lányai, unokái, dédunokái és vejei megkoszorúzták Csorba Győző mellszobrát. Amint kapok képeket az eseményről, azokat is közzéteszem.

A mellékelt címen tájékoztató felsorolást adok az est szerkesztésének szempontjairól, utána a verseket közlöm előadásuk sorrendjében. (Többen kérték a jelenlevők közül a megjelentetést, hogy olvasni is tudják az esten hallott verseket!) A versek közül többet neves előadóművészek, néhányat maga Csorba is elmondott, ezeknél elérhetővé teszem a hangfájlokat is! A versek után összefoglalót adok a Versmondó Kör eddigi Csorba bemutatóiról.