A „… hűséges baráti ölelésemet küldöm…” Csorba Győző és Fodor András levelezése, 1947-1994 c. kötet bemutatója 2005. november 22-én, a költő születésének 89. évfordulójára emlékezve (1916. november 21.), délután 17 órakor lesz a pécsi Művészetek Háza Fülep Lajos termében. A kötetről Fodor Andrásné, Tüskés Tibor és Pintér László beszélget, az est házigazdája Szirtes Gábor. A bemutatóra szeretettel hívnak és várnak minden kedves érdeklődőt a rendezvény szervezői, a Művészetek Háza és a Pro Pannonia Kiadó, valamint a beszélgetés résztvevői és az esten jelen levő Csorba Győzőné.
A „… hűséges baráti ölelésemet küldöm…” a Csorba Győző halála után megjelent 10. kötet, ami azt jelenti, hogy a Csorba hagyaték óriási értékeket rejtett és rejt még mindig, a hatalmas életmű sokáig lehetőséget ad még a válogatásokra, meg azt is, hogy a költőt nem felejtik a pécsiek, s halála után minden évben tisztelegtek emléke előtt hálás utódai egy-egy kötet megjelentetésével.
Ez elsősorban néhány barátnak és tisztelőnek köszönhető: Tüskés Tibor öt, Bertók László és Csuhai István egy-egy kötet összeállítása körül „bábáskodott, Szirtes Gábor és kiadója a Pro Pannonia pedig a tízből kilenc kötetet adott ki, sőt, egyet ő szerkesztett. Pintér László két kötetet szerkesztett a megjelentek közül, s a Csorba Győző válogatott versei c. kötet kivételével mindegyik összeállításában közreműködött valamilyen formában.
A megjelent kötetek:
1. Csorba Győző válogatott versei. Szerk. és utószó Tüskés Tibor. Unikornis, 1997.
2. Tüskés Tibor: Az utolsó évszak. Csorba Győző költészetének kiteljesedése, 1981-1995. Pro Pannonia, 1997.
3. Csorba Győző drámafordítások. Szerk., utószó Szirtes Gábor. Pro Pannonia, 1998.
4. Csorba Győző, a fordító. Vál. szerk. Tüskés Tibor, közrem. Pintér László. Pro Pannonia, 1998.
5. Hátrahagyott versek. Szerk. Bertók László. Közrem. Pintér László. Pro Pannonia, 2000.
6. Vallomások, interjúk, nyilatkozatok. Szerk. Tüskés Tibor. Pro Pannonia, 2001.
7. Római följegyzések, 1947-1948. Szerk. Csuhai István. Pro Pannonia, 2002.
8. Csorba Győző emléke. Vál., szerk. Tüskés Tibor. Pro Pannonia, 2003
9. „… élni kell, ameddig élünk…” Csorba Győző és Bertha Bulcsu levelezése, 1961-1995. Szerk. Pintér László. Pro Pannonia, 2004
10. „…hűséges baráti ölelésemet küldöm…”. Csorba Győző és Fodor András levelezése, 1947-1994. Szerk. Pintér László. Pro Pannonia, 2005.
A kötet bemutatása után a szerkesztő Pintér László röviden ismeretei az ugyancsak az évfordulón indított http://csorbagyozo.hu honlapot.