Október, koradélután,

kék ég, a lomb még zöld a fán,

olykor hűvöske szél suhan,

levél lebeg le lassudan.

Kék ég, az alját kőrideg

házsor-szalag szürkíti meg,

hűvöske szél felhőt sodor

a távol horizont alól.

Még mennyit meg kell mentenem,

mennyit szavakba öntenem,

megőriznem: ha nem leszek,

majd ők viszont őrizzenek.

Ez persze érzelgés csupán.

Levél, ház, koradélután,

szél, felhő, szó, én elveszünk,

és nem leszünk, és nem leszünk.