Nagylányaim, a vers a költő előadásában:

               NAGYLÁNYAIM

Látom − bárcsak ne látnám! Gyöngülésetek
Még emlékszem a magaméra
és tudom: nem segíthetek
nekem se bírtak

Szemetekben suta gyanakvás félelem
növekszik terjed mint a hályog
„Az Istennél a kegyelem”
− mondom szokásból

 Pedig csalok: aki csak ember lenni kezd
arra egyformán sújt a törvény
nincs kivételre-érdemes
nincs is kivétel

És eljön az idő hogy majd megtépetik
ruhátok és a fejetekre
hamu is éppúgy szóratik
s koptok fakultok

Mint megtörtént s történik még mindig velem
és történik mindenki mással −
Ó nagylányaim – istenem! −
minek követtek?