ELŐSZÓ
Aggódva válogatsz: nem méltó az sem, ez sem,
hogy versbe-fogd. Csodák villámlására vársz.
Tárulkozó eget fürkészel: onnan essen
eléd költői tárgy: magos nyilatkozás.
Bozótok, dzsungelek fordulnak útjaidra,
– ó, minden szürke perc bogos dzsungel, bozót,
s a jámbor dolgok is! figyelj álarcaikra!
és zúgva rajzanak szájad köré a szók.
Az észrevétlenül növekvő semmiségek
omló, alaktalan homokba rejtenek,
igékre őrzött torkod zizegve eltömik,
s ki hajthatatlanul lesed jelét az égnek,
már-már mozgatni is felejted nyelvedet,
s a némaság lekúszik didergő lelkedig.
Szabadulás (Pécs : Batsányi Társaság, 1947. p. 3.)
