Újabb könyvvel gyarapodott Csorba könyvtára! Ha jól emlékszem, még valamikor 2011-ben Bachman Zoltán Pécs Kossuth-díjas építőművésze, egyetemi tanár, a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar "alapembere" fölhívott mobilon. Éppen egy buszmegállóban voltam, alig értettem, mit mond, de végül csak "kitaláltam": Eck Imre Kossuth-díjas pécsi koreográfus "festőművészi oldalát" is bemutató albumot szeretne kiadni az "atyai szárnyai" alá tartozó Breuer Marcell Doktori Iskola, s arra kér engem, akit "közös" munkahelyünkről ismer, s tudja, hogy a Csorba hagyaték gondozója vagyok, "szerezzem meg" a szerzői jog örököseinek hozzájárulását ahhoz, hogy a kötetben két rövid Eck Imréhez írt Csorba levél is megjelenjen. A hozzájárulást természetesen megkapta, az akkor még élő Margitka örömmel adta beleegyezését a levelek megjelentetéséhez.

Ennyiben maradt a dolog, a könyv 2012-ben megjelent, az örökösök és én pedig kicsit szomorúan belenyugodtunk abba, hogy nem kaptunk tiszteletpéldányt a kötetből. Aztán ma ajánlott küldeményt hozott a postás: az Eck Imre albumot. A mellékelt levél pedig így szólt: "Tisztelt Pintér László! Végvári Zsuzsa kérésre mellékelten küldök önnek egy tiszteletpéldányt a tavaly év végén megjelent Eck Imre kötetünkből. Üdvözlettel: Halász Gábor szerkesztő. Pécs, 2013. május 27." (Végvári Zsuzsa Eck Imre felesége)
Nagyon köszönjük
!

Csorba és Eck Imre között, mint a levelek is igazolják, régi baráti kapcsolat volt, kölcsönösen tisztelték egymást, az egymásban megérzett tehetséget. "Közös ügyeik" is voltak: 1975-ben például együtt kaptak Janus Pannonius Művészeti Érmet a Baranya Megyei Tanácstól, 1980-ban pedig "A hónap művészei" c. rendezvényen együtt "léptek fel" ők ketten Gyermán Istvánnal (Gyermán sírja és Csorbáé egymáshoz közel van a Pécsi Köztemetőben), valamint Marczis Demeterrel. Azt, hogy mi volt az 1987-es – első – levélben emlegetett ajándék, nem tudtam kideríteni: csak a levél szövegéből tudhatjuk: Eck Imre festményei lehettek.
A második, az Eck Imre Pécs Díszpolgára címét üdvözlő Csorba-levél 1992-ben kelt: a költő ekkor már súlyos beteg volt, de nem felejtkezett meg arról, hogy alkotótársának gratuláljon a kitüntetéshez. (Csorba 1986-ban kapta meg a díszpolgári címet.)

S most örömmel és büszkén mutatom be itt a honlapon azt a kötetet, amelyben a város három Kossuth-díjasa is szerepel. Büszkén, hiszen nem sok olyan magyar város van, amelyik ilyen albumot ki tudna adni. (Kár, hogy a pécsi Kossuth díjasok köre nem teljes a kötetben: Bertók László nem szerepel benne. (Ő nyilván személyesen gratulált;)  Íme néhány oldal a kötetből:

Az alkotók.
Csorba levelei magyarul.
Csorba levelei angolul.
A fából faragott királyfi. Kép a balettből.
Eck Imre portréja.
Elméleti fizikus házasaspár. Eck Imre rajza.
Bachman Zoltán "előszava".